Mély víz, csak úszóknak

2026.07.12 02:03 EditMolnár Olvasottság: <100x

0

A per nem egy könnyen emészthető film, még akkor sem, ha valaki szereti a magas művészi értéket. Welles egy szorongató, kaotikus, labirintusszerű élményt épít, ami nézőként kifejezetten fárasztó. Mondhatni, Welles a filmmel büntet: a szorongás állapotát akarja rád erőltetni. Ez a film nem gondolkodni akar veled, hanem érzelmileg megfojtani.

A film világa ugyanarra a pszichodinamikákra épül, mint a borderline működés. A kollúzió értelmében ezért pont azokat fogja berántani a film, akiket egy borderline ember is beránthat a maga világába. A film nem a valóságot mutatja, hanem egy szorongásból épülő, torzított világot. A női szerepek különösen borderline-osak.

Welles a filmmel a társadalom alapvető működését mutatja be, nyomasztó álom formájában. Kifejezetten érzelmi logikára épül. Valóban a társadalom működéséről szól: a bürokráciáról mint abszurd gépezetről, az egyénről, akit a rendszer megőröl, a szabályokról, amiket senki nem ért, mégis mindenki betart, és a folyamatos bűntudatkeltésről – ok nélkül. Vizuálisan is fárasztó, és folyamatos diszkomfortérzetet ad.

Ez nem egy „élvezetes” film. A per nem racionális film. Elkezdtem kívülállóként nézni, de A per az a fajta film, amit, ha kívülállóként próbálsz nézni, attól még ugyanúgy unalmas marad, mert a film nem ad semmilyen kapaszkodót, ami fenntartaná az érdeklődést. Többször meg kellett szakítanom a film nézését és szünetet tartani: konkrétan szenvedtem. Elfogadom, amit sok kritikus nem: ez a film sok nézőnek egyszerűen nem jó élmény. Nekem sem volt az, annak ellenére sem, hogy a mondanivalójával egyetértek. Nem is vagyok abban biztos, hogy ezt a filmet nem büntetésnek szánta-e Welles… Olyan, mint egy rossz álom. Egy nyomasztó, rossz álom a társadalomról. Ez a film nem akarja, hogy élvezd. Ez a film azt akarja, hogy kimerülj.

Abban egyetértek, hogy a filmben megjelenő nagyon beteg narratíva, az, hogy a férfiak a nők áldozatai, és főleg a fiatal kislányoké, valóban a világ abszurditásának része. A nők nem valós női karakterek, hanem a rendszer abszurditásának szimbólumai: a nő mint elérhetetlen segítség, a nő mint hatalmi eszköz, a nő mint irracionális csábítás. Ez egy szándékosan torzított férfi-nézőpont, ami azt mutatja, hogy Josef K. mindenben fenyegetést lát, még a női figyelemben is. Ez nagyon erősen nárcisztikus szemlélet. Ez nem a film igazsága, hanem a film világának torzulása. Pont ugyanaz a torzulás, amit a nárcisztikusok gondolkodásában látni. A nárcisztikus gondolkodás egyik alapmintája az áldozatszerep felvétele, a felelősség áthárítása, a nő mint csábító, veszélyes figura, és a saját vágyak projekciója a nőkre. A per világában a férfiak folyamatosan úgy viselkednek, mintha a nők „megzavarnák” őket, a nők „csapdába ejtenék” őket, a nők „rájuk telepednének”, a fiatal lányok „veszélyesek” lennének. Ez a gondolkodásmód nem a valóságot tükrözi, hanem a férfiszereplők torz belső világát. Ez a nárcisztikus logika egyik legtipikusabb mintázata: a nő a hibás, a férfi az áldozat — még akkor is, ha a férfi viselkedik etikátlanul. Welles nem a nőket minősíti, hanem a férfiak torz világképét mutatja meg. És ez a torz világkép pontosan úgy működik, mint a nárcisztikusoké. Véletlen lenne?

A „fiatal kislányok” motívuma pedig a társadalmi rendszer perverz torzulása. Ezzel nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a rendszer nemcsak irracionális, hanem morálisan is szétesett. A rendszer annyira torz, hogy még a szexualitás is abszurd, beteg, logikátlan. És ez tény. Welles azt mondja ezzel a filmmel, hogy a társadalom morálisan szétesett, a férfiak identitásukban sérültek, a nők szimbolikus figurák, nem valós emberek, a szexualitás torz, infantilis, zavaros. Ezzel a mondanivalóval teljesen egyetértek. Viszont engem a kaotikus, érzelmi logikájú világ kifejezetten irritál, ezért pontoztam így a filmet, mindemellett a mondanivalóját és a művészi értékét elismerem.

Ez az a film, amit túlélni kell. Mély víz, csak úszóknak.