Ez egy nagyon fontos film A transzgenerációs minták azt a kollektív működést takarják, amit én nárcisztikus rendszerként határozok meg. Ebben a kollektívában (nem mindig családtagok, de a legtöbbször azok) a reakciók nem egyéniek, hanem rendszerszerűek. A tagadás, a bagatellizálás, a „nem hallom, amit mondasz” dinamika tipikusan jellemző. A csoport egésze úgy viselkedik, mintha lenne egy közös, kimondatlan szabály, amit senki nem mer megszegni. Ez a fajta kollektív működés olyan, mint egy transzgenerációs traumaháló, ahol a szereplők nem önálló emberek, hanem egy rendszer részei. Ez a kollektív nárcizmus definíciója.
Az a nárcisztikus rendszer lényege, hogy a valóság kimondása nem vált ki empátiát, a csoport nem tud... több»
A Diploma előtt egy kényelmetlen, mégis felszabadító felnövéstörténet A Diploma előtt tipikusan az a film, ami elsőre irritál, másodikra pedig világossá válik, hogy ez a hatás a koncepció része. A történet és Benjamin is idegesített, de a befejezés végül teljesen helyre tette az élményt. Ez a film nem romantikus történet. Ez egy felnövéstörténet, ahol a felnövés nem szép, nem elegáns, nem hősies. Hanem zavaros, kínos, kellemetlen — és végül felszabadító. A végére vált egyértelművé számomra, hogy a film azt a sodródó, bizonytalan időszakot mutatja be, amikor egy fiatal felnőtt még nem találja a helyét. Amikor megértettem a valódi üzenetét, és ráismertem a saját életem párhuzamaira, akkor vált igazán szerethetővé számomra. Ez a fajta időszak szinte mindenkinek a... több»
Mély víz, csak úszóknak A per nem egy könnyen emészthető film, még akkor sem, ha valaki szereti a magas művészi értéket. Welles egy szorongató, kaotikus, labirintusszerű élményt épít, ami nézőként kifejezetten fárasztó. Mondhatni, Welles a filmmel büntet: a szorongás állapotát akarja rád erőltetni. Ez a film nem gondolkodni akar veled, hanem érzelmileg megfojtani.
A film világa ugyanarra a pszichodinamikákra épül, mint a borderline működés. A kollúzió értelmében ezért pont azokat fogja berántani a film, akiket egy borderline ember is beránthat a maga világába. A film nem a valóságot mutatja, hanem egy szorongásból épülő, torzított világot. A női szerepek különösen borderline-osak.
Welles a filmmel a társadalom ala... több»
A nárcizmus pszichodinamikája a Krisztus utolsó megkísértésében A Krisztus utolsó megkísértése egy vallási figurát nem transzcendens ikonként, hanem pszichésen vergődő, ambivalens, emberi lényként mutat be. És ha valaki ateista szemmel nézi, ahogy én, akkor teljesen természetes, hogy a „prófétai élmények” és a „küldetéstudat” mögött pszichózisszerű mintázatokat lát. A film attól zseniális, hogy van bátorsága ezt a kérdést feszegetni.
A film Jézusa állandó belső hangokat hall, amelyek parancsokat adnak neki; küldetéstudatot él meg, ami nem racionális, hanem kényszeres; szélsőséges önértékelési ingadozásai vannak: egyszer kiválasztottnak érzi magát, máskor teljesen értéktelennek; folyamatos szégyen–grandiozitás ciklusban él, ami a nárcisztikus dinamika egy... több»
A történet hitelessége több ponton súlyosan sérül, és ezek a hibák egy logikusan gondolkodó néző számára nem elengedhetők A legnagyobb probléma a film jogi és szakmai realitásának hiánya. A történet egyik kulcshelyzete, hogy egy sztárügyvéd felmegy egy üzletember lakására, hogy ott hallgassa meg a vallomását. Ez a valóságban lehetetlen. A sztárügyvédek nem mennek fel magánlakásokba, nem tárgyalnak kontrollálatlan környezetben, nem vállalnak fizikai vagy jogi kockázatot, és nem engedik, hogy az ügyfél diktálja a helyszínt. Egy komoly üzletember pedig pontosan tudja, hogy a jogi képviseletnek protokollja van: a vallomás helye mindig az iroda, ahol tanúk, jegyzőkönyv és biztonságos környezet biztosítja a hitelességet. A film ezt teljesen figyelmen kívül hagyja, és emiatt a jelenet nem hiteles.
A másik súlyos hiba ... több»
82 Születésnap (1998)
A transzgenerációs minták azt a kollektív működést takarják, amit én nárcisztikus rendszerként határozok meg. Ebben a kollektívában (nem mindig családtagok, de a legtöbbször azok) a reakciók nem egyéniek, hanem rendszerszerűek. A tagadás, a bagatellizálás, a „nem hallom, amit mondasz” dinamika tipikusan jellemző. A csoport egésze úgy viselkedik, mintha lenne egy közös, kimondatlan szabály, amit senki nem mer megszegni. Ez a fajta kollektív működés olyan, mint egy transzgenerációs traumaháló, ahol a szereplők nem önálló emberek, hanem egy rendszer részei. Ez a kollektív nárcizmus definíciója. Az a nárcisztikus rendszer lényege, hogy a valóság kimondása nem vált ki empátiát, a csoport nem tud... több»