A transzgenerációs minták azt a kollektív működést takarják, amit én nárcisztikus rendszerként határozok meg. Ebben a kollektívában (nem mindig családtagok, de a legtöbbször azok) a reakciók nem egyéniek, hanem rendszerszerűek. A tagadás, a bagatellizálás, a „nem hallom, amit mondasz” dinamika tipikusan jellemző. A csoport egésze úgy viselkedik, mintha lenne egy közös, kimondatlan szabály, amit senki nem mer megszegni. Ez a fajta kollektív működés olyan, mint egy transzgenerációs traumaháló, ahol a szereplők nem önálló emberek, hanem egy rendszer részei. Ez a kollektív nárcizmus definíciója.
Az a nárcisztikus rendszer lényege, hogy a valóság kimondása nem vált ki empátiát, a csoport nem tud mit kezdeni az igazsággal, a tagadás és a normalizálás azonnal beindul, és a rendszer megpróbálja „visszaterelni” a valóságot a régi keretek közé. A KOLLEKTÍV NÁRCIZMUS EGYIK ALAPMECHANIZMUSA: A RENDSZER KÍVÜLÁLLÓT CSINÁL ABBÓL, AKI NEM HAJLANDÓ BELÉPNI A MINTÁBA. És most gondolkodj el azon, hol tapasztalsz vagy látsz ilyet ma is?
A Születésnap című filmen kívül, mert ez a kollektív nárcizmus tanmeséje. Imádtam a filmet. Ez a film nem esztétikai élményt akar adni. Nem szórakoztatni akar. Nem „művészkedni” akar. Hanem láthatóvá akarja tenni a mintát, megmutatni a kollektív tagadást, megmutatni a szerepeket, megmutatni a transzgenerációs traumát, és megmutatni a mintatörés nehézségét. Ezért fontos. Ezért nehéz. Ezért érzed a gyomrodban. Ez a film nem könnyű, de nem is annak készült. De pontosan ezért fontos. Nem azért, mert „bátor”, hanem mert nem hazudik.
Hogy miért nem tetszik sok embernek? Mert nem szeretnek tükörbe nézni.
82 Születésnap (1998)
Együtt a család, a családfő hatvanadik születésnapját ünneplik. A békés ünneplés azonban egyszerre csak tragikus fordulatot vesz, amikor a váratlanul betoppanó tékozló fiú... több»
Szereplők: Ulrich Thomsen, Trine Dyrholm, Paprika Steen, Birthe Neumann, Lars Brygmann
