Tegnap leszóltam a Wendy és Lucy című, szintén függetlenfilmes fesztiválokra optimalizált "művészfilmet", de most rehabilitálom, mert az a fasorban sincs ehhez képest. Itt olyan morális mélységet normalizál a rendező, ami elfogadhatatlan, a zsűri meg felállva tapsol hozzá. Hát, gratulálok.
Hirdetés
SPOILER: 2008 van, van egy apa meg a 6 és 9 éves gyerekei, apa hajnalban felkelti a gyerekeket, nem mond nekik semmit, csak hogy pakoljanak, aztán beülnek a szakadt autóba és elindulnak Utah-ból Nebraskába. Előzmény: anya meghalt, apa gazdaságilag csődbe ment, ki vannak lakoltatva, apa az utolsó pénzeit költi. Megy a fapados road trip Nebraska felé, a gyerekek (főleg a nagyobb) egyre nagyobb szorongással kérdezik, hogy hová mennek, de apu mindig terel meg félrebeszél vagy simán nem válaszol. A valódi indok a végén derül ki: egy joghézag miatt Nebraskában le lehet passzolni a gyerekeket korhatár nélkül, és apu, mivel csóró lett, ezt fogja tenni. És lőn: odaérnek és apu otthagyja a két mélységesen traumatizált gyereket, mint eb a Szaharát. Közben azért néha szomorú szegény. Hát, ennyi volt a film, gyerekek, ezt fogjátok látni, ha letöltitek és megnézitek. SPOILER VÉGE.
Én csak azt nem értem, hogy hogy jutott az eszébe a készítőknek ezt a fajta szülői magatartást megpróbálni normalizálni? Hogy a szülő az alapvető emberi normák és józan ész szembeköpésével a gyerekei védelmezése fölé helyezi a pillanatnyi gazdasági kényszert (egyébként egy erős negyven körüli férfi az apa), ilyet épeszű ember mikor csinál? Utoljára a Jancsi és Juliska mesével adták elő ezt a beteg koncepciót a Grimm fivérek, hát velük is lett volna dolga a pszichoterapeutáknak bőven.
Az alkotók mismásoló viszonya az ábrázolt, súlyosan amorális helyzethez teljességgel elfogadhatatlan. Az meg különösen gyomorforgató, hogy a gyerekeket nem valódi, sérülékeny emberi lényként kezelik, hanem amolyan dramaturgiai kellék módjára használják. Tök mellékesek, a végén, amikor apa megszabadul tőlük, akkor is úgy vannak kiírva a történetből, mintha soha ott se lettek volna. És akkor megnézem a kritikai és közönségfogadtatást, és azt látom, hogy mindenki el van ájulva.
Emberek! Itt a rendező és a forgatókönyvíró totál elszakadt a normalitástól és a valóságtól, de mivel ezt szemcsés képekkel, lassú tempóval és más művészies eszközökkel tették, mindenki jól be is nyalta, hogy valami akkora dolgot lát, ami ha nem tetszik, akkor nyilván nem is értette, így mindenki úgy tesz, mintha valami nagyon fantasztikus dolgot látott volna. Kapjunk már magunkhoz, basszus. Ez egy toxikus szemét művészies köntösben, egy totális agybaj.
Köszi, hogy megnézted helyettem! Nyertél nekem szűk másfél órát :)