Filmre számítottam, de egy dramatizált ismeretterjesztő anyagot láttam. Nem volt rossz egyáltalán, de nem erre készültem így péntek este. Na mindegy, legalább informatív volt, bár nagy egetrengető új ismeretekre ne számítsatok, ha megnézitek.
Hirdetés
Az szembeötlött, hogy Lionel Chetwynd forgatókönyvíró nagy tisztelője Eisenhowernek, és Churchillt is komázza, de jó brithez méltóan kellően lesújtó véleménnyel van De Gaulle-ról. A korábbi D-nappal kapcsolatos történelmi ismereteimet ez a dramatizált dokumentumfilm annyival gyarapította, hogy megtudtam, már 80 évvel ezelőtt is lehetetlen elvárásai voltak az embereknek a meteorológusokkal szemben, mintha nem jósolnák, hanem csinálnák az időjárást. Legalábbis ebben a filmben a felkészülés során 30 százalékban azon ment a pörgés, hogy milyen idő lesz a partraszálláskor, fog-e esni az eső. Mert, ugye, ha fog, akkor a páncélos járművek elsüllyedhetnek és megrekedhetnek a felázott partsávban.
Ha volt komoly gyengesége a produkciónak, az az, hogy nagyon apró mozzanatot metszett ki a történelemből, és azt is kiemelte a kontextusából. Sokkal izgalmasabb és pörgősebb, továbbá tartalmasabb lehetett volna, ha a készítők nem redukálják nagyjából egy kezemen megszámolható résztvevő kiscsoportos projektjévé ezt a nagyszabású és nyilván sokkal szélesebb körben előkészített hadműveletet.
A főszereplő Tom Sellecket soha nem ismertem volna fel, annyira más képem volt róla az általam sosem látott Magnum című filmből (vagy sorozatból, ennyire nem vagyok képben) származó képkockák alapján. Ő volt az egyetlen ismert arc a szereplők közül, de nem éreztem különösebben jónak vagy izgalmasnak, amit csinál, de nincs összehasonlítási alapom, még soha semmiben nem láttam egy percre se, szerintem. Legalább tudom, hogy nem vesztettem sokat.
