4 dolog a Harry Potterből, ami illegális lenne a való világban

A Harry Potter regények és filmek a legnépszerűbb mesék közé tartoznak, amelyekért világszerte milliók, de akár milliárdok rajonganak. Nem csoda, hiszen J. K. Rowling tényleg egy olyan világot teremtett meg a legapróbb részletekre is odafigyelve, amelybe bármelyikünk szívesen belecsöppenne. Igen ám, de a máz alatt van néhány olyan dolog is, amely valójában messze nem annyira színes és vidám. Sőt. Egyenesen illegális lenne a valóságban. Mutatunk is négy ilyen részletet.

Rögtön elsőnek itt van a második részben debütáló Dobby és úgy általában a házimanók története. Mint az Dobby elbeszéléséből kiderül, a házimanók gyakorlatilag a tehetős varázslócsaládok rabszolgái, akiknek életük végéig kérdés és ellenkezés nélkül kell szolgálniuk az urukat. Tehát tényleg szó szerint rabszolgák, akikkel ráadásul ennek megfelelően is bánnak gazdáik. És ami még rosszabbá teszi ezt az egészet, hogy a varázsvilágban ezt teljesen normálisnak tekintik. Olyannyira, hogy még maguk, a manók is ezt veszik normálisnak. Dobby meg is döbben, amikor Harry Potter kedves és barátságos vele.

Egy másik dolog talán nem illegális, de minimum aggályos. Ez pedig nem más, mint a varázslóporontyok iskoláztatása. Mert mint tudjuk, a Roxfortba 11 éves korában iratkozik be az ember. Harry ugyebár mugli családban nevelkedett és mugli iskolába járt, mielőtt megkapta volna a meghívóját a Roxfortba. De mi a helyzet az aranyvérű gyerekekkel? Ők hol tanulnak 11 éves korukig? Hol tanulnak meg írni és olvasni, számolni és egyebeket? Mert a Roxfortban biztosan nem…

És arra gondoltunk már, hogy Harry mire is használja a láthatatlanná tévő köpenyt? Tulajdonképpen hallgatózásra és kémkedésre. Csupa alapvetően elítélendő dologra. Oké, lehet mondani, hogy a szándék szentesíti az eszközt, de ettől még Harry igenis rossz dolgokra használta fel. Az egy dolog, hogy kémkedett és hallgatózott mások után, de volt olyan eset is, amikor szó szerint fizikailag bántott másokat a köpeny jótékony takarásában. Még ha csak egy ártatlan csínyről is volt szó Malfoy és bandája ellen.

Végül, hogy ne csak Harryt piszkáljuk, nézzük meg az egyik leggonoszabb jelenetet az egész franchise történetében! Dolores Umbridge a legelső pillanattól a legutolsóig az egész varázsvilág egyik legutálatosabb karaktere, de amit a Harry Potter és a Főnix rendje egyik jelenetében Harryvel (és később más diákokkal is) művel, az nem csak bicskanyitogató, de a valóságban egyenesen bűncselekmény. Ugyebár a varázspennával való büntetésre gondolunk, amely a használója kezébe vési a leírtakat: „Hazudni bűn.” A valóságban egy hasonló tanári fenyítés minimum vizsgálatot és kirúgást vonna maga után, hogy a feljelentésről ne is beszéljünk…