Lassan másfél hónapja, hogy megjelent Michael Bay és Ryan Reynolds közös akciófilmje, a Six Underground – Hatan az alvilágból. Ezzel a Netflix elkészítette története eddigi legnagyszabásúbb moziját, amelynek költségvetését sem fogták túl szorosra: 150 millió dollárt költhettek el Bayék az autós üldözésekre és robbantgatásokra. A végeredmény pedig egy látványos és pörgős akciófilm lett, amit épp csak a kritikusok nem tudtak szeretni…

De a Netflix legfrissebb beszámolója szerint a nézők annál inkább. A Netflixre jellemző, hogy nem nagyon szeretnek nézettségi adatokkal dobálózni, főleg akkor, ha valamelyik projektjük egy kicsit besül. Ha viszont van mivel dicsekedni, akkor azért ők sem bújnak el a lehetőség elől. És úgy érezték, hogy a Six Underground – Hatan az alvilágból esetében van ok a dicsekvésre.

A minap közzétett statisztikájuk szerint ugyanis a filmet dacára a megannyi lehúzós kritikának, az első négy héten 80 millióan nézték meg. Ez valóban elég szép szám, ami büszkélkedésre adhat okot a Netflixnek, de azért van egy icipici bibi is vele. Ez a szám ugyanis egészen pontosan azt mutatja meg, hogy hány előfizető indította el és nézte legalább két percig a filmet. Vagyis benne vannak azok is, akik elkezdték, de sosem fejezték be, esetleg el sem jutottak a feléig, ne adj isten még a negyedéig sem. A Netflix csak azt mérte, hogy hányan kezdték el. Hogy ebből hányan nézték is végig, arról nem szól a fáma. Ahogy arról sem, hogy a nézők közül ki milyen véleménnyel volt a látottakról.

A Six Underground – Hatan az alvilágból hat olyan fickóról (és nőről) szól, akik saját halálukat megrendezve álltak a világ szolgálatába. Mivel hivatalosan mind halottak, mindennemű törvény felett állnak, ami gyakran jól jön, ha épp mindenre elszánt gazfickók nyomába ered az ember. A filmben Ryan Reynolds a legnagyobb sztár, de mellette feltűnik Dave Franco, Mélanie Laurent, Ben Hardy, Adria Arjona, Corey Hawkins, Lior Raz és még Michael Bay is.