A gyors reakció mentette meg a Bloosdhotot

Bár sem a kritikusok, sem a rajongók nem emelték piedesztálra Vin Diesel első szuperhősi debütálását, a Bloodshot végül mégis sikerfilmmé vált. Legalábbis erről számolt be a Dan Mintz, a film producere. A siker pedig már csak azért is megsüvegelendő, mert ez volt az első film, amit a koronavírus pályamódosításra kényszerített.

A Bloodshot még márciusban került a mozikba, épp a koronavírus első hullámának igazi beindulása előtt. Mondhatnánk, hogy naiv és bátor lépés volt ez a stúdiótól, de valójában ekkor még senki sem számított rá, hogy heteken belül világszerte bezárnak majd a mozik. Pedig így történt, ezért a filmet készítő Valiant Entertainmentnek gyorsan kellett reagálni.

Ők ezt meg is tették, így a Bloodshot alig két héttel a mozis premier után máris felkerült a streaming-szolgáltatók kínálatába. És utólag kiderült, hogy ez egy remek lépés volt. A film ugyanis a VOD és az Amazon nézettségi listáján is az élre került, de hasonló a helyzet a DVD-s eladásokat jegyző Redboxnál is.

A Bloodshot volt az első film, aminél meglépték ezt a készítők, akik így egyfajta kísérleti nyúl szerepét is betöltötték. Akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen hatása lesz ennek a film sikerére, mivel korábban senki sem kényszerült hasonlóra. Arról nem is beszélve, hogy míg a mozik világa jól átlátható és kiszámítható eredményeket mutat, addig a streamelést alig lehet mérni.

A gyors reakció tehát megmentette a Bloodshotot, ami ettől persze nem lesz jobb film. De a siker végül összejött, és úgy tűnik ez elég is ahhoz, hogy elkészülhessen a Bloodshot 2, amelyben bizonyosan visszatér majd Vin Diesel is.