A Mufasa és még 6 új film, amit CSAK a mozikban nézhetsz ezen a héten (51. hét)

Már a mozikban is szinte minden a karácsonyról szól, elég csak megnézni, milyen filmek debütálnak ezen a héten! Oké, nem feltétlenül csak karácsonyi filmek, de szinte kivétel nélkül minden a vidámságról szól. Az egy darab horror is inkább csak a szabályt erősítő kivételnek számít.

Jön a vadonatúj „élőszereplős” Disney-film, a Mufasa: Az oroszlánkirály. Ebben Rafiki elmeséli Mufasa legendáját Kiarának, Simba és Nala lányának, Timon és Pumbaa segítségével. A visszaemlékezésekben a történet Mufasát egy árva kölyökként mutatja be, aki elveszett és egyedül van, mígnem találkozik egy Taka nevű oroszlánnal – a királyi vérvonal örökösével. A véletlenszerű találkozás egy rendkívüli, sorsukat kereső csoport utazását indítja el – kötelékeiket próbára teszik, miközben összetartanak, hogy elkerüljék a fenyegető és halálos ellenséget.

Jóval keményebb témát feszeget, de igyekszik azt nem túlzottan elkomolykodni a Kincs a múltból . A holokauszt-túlélő Edek negyvenöt éve Amerikában él és esze ágában sincs visszalátogatni gyerekkora helyszínére, Lengyelországba. Lánya, Ruth a rendszerváltás után viszont rábírja apját, hogy együtt szembenézzenek a családi múlttal. Ruth titkos célja, hogy eljussanak Auschwitzba és megértse Edek érzelmi zárkózottságát. Az egész országot átszelő utazás lehetőséget biztosít a párosnak, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

A kedvenc sütim is jön a mozikba! Mahin 70 éves, és egyedül él az iráni fővárosban, Teheránban. Férje már meghalt, lánya pedig Európába emigrált. Amikor délutáni teázásra találkozik barátaival, azok adják neki az ötletet, hogy még ne írja le a szerelmi életét. Bár a gondolat, hogy megnyíljon egy új férfi előtt, megrémíti, egyúttal a remény finom csíráját is felveti. Készen áll arra, hogy egy új emberrel kezdjen el kapcsolatot létesíteni. A taxisofőrrel, Faramarzzal való spontán találkozásból gyorsan valami szilárd dolog alakul ki.

A Szeretetreméltók ilyen címmel csakis egy vígjáték lehet. Egy apa és fia életük nagy rablását akarják végrehajtani, ám a menekülés során hiba csúszik a tervükbe. Hogy a rendőrök elől elbújjanak, elrejtőznek egy sérülteknek szervezett nyári táborban. A táborozók humoros helyzetek sorában jönnek rá, hogy a két férfi nem közéjük való. Az oda nem illő páros pedig hamarosan megtanulja, hogy vannak az életben fontosabb értékek, mint a pénz és gazdagság. A szeretetreméltó társaságban kezdetét veszi egy életre szóló élmény, amely sokkal inspirálóbb, mint valaha remélték, s örökre megváltoztatja mindkettejüket.

Hogy ne maradjunk animációs film nélkül, arról a Karácsonyi állatmesék gondoskodik. 5 bájos és humoros állati kaland, amiket összeköt az ünnep mesebeli hangulatának varázsa. Az állatok mellett pedig főszerepet kap a nagylelkűség, az egymáson segítés és a természet szeretete. Igazi szünidői csemege az egész családnak.

Danny DeVito is jelentkezik egy új karácsonyi komédiával. A Derült égből karácsonyban az amerikai pár tízéves lányukkal, Claire-rel, a nagypapa, Lawrence olasz dolomitokban lévő szállodájába utaznak. Rendszerint ezt karácsonykor teszik, ám idén már nyáron felbukkannak. Ennek oka pedig az, hogy a szülők el akarnak válni, és Lawrence-től várják, hogy ezt Claire-rel is tudassa, mivel ő és unokája különleges kapcsolatban állnak egymással. Amint Claire ráébred, hogy idén már nem lesz közös családi karácsonyuk, kitalálja, hogy azon nyomban, augusztusban rendezzék meg az ünnepet, és hozzák ide a többi nagyszülőt is. Claire, összejátszva a nagypapával, olyan programokat szerveznek, amik szülei összehozására irányulnak. Azonban az egész akció balul sül el, és éppen a nagyszülők házassága kerül veszélybe.

És ne feledkezzünk meg a szabályt erősítő horrorfilmről, a Veszettekről sem! A tizennyolc éves Romain mielőtt beleveti magát az esti buliba, felkeres egy drogdílert, hogy kipróbáljon egy újfajta tablettát. Az éjszaka folyamán felvesz egy sérült nőt, aki minden előzmény nélkül szétveri a fejét a kocsi műszerfalában és meghal. A események innentől bizarr fordulatot vesznek, és elmosódnak a valóság és a szürrealitás határai.

#7

60 Veszettek  (2024)

(5) (2)

horror | thriller

Egy tinédzser története, aki megáll a dílerénél, hogy kipróbáljon egy új drogot, mielőtt elindulna egy éjszakai buliba. Hazafelé felszed egy sérült nőt, és az éjszaka... több»

#6

családi | vígjáték

A fiatal pár megdöbbentő hírekkel szembesül: Lawrence-t bízták meg azzal, hogy ő legyen a rossz hír hozója Claire számára. Amikor Claire rájön, hogy a hamarosan széteső... több»

#5

animáció | családi

Telekom TVGO (2025.02.28.)

Öt elbűvölő és humoros állatmesét ismerhetünk meg, amelyeket a mesés ünnepek varázslatos hangulata fon össze. Ezek a történetek nemcsak az állatokat ünneplik, hanem a... több»

#4

vígjáték

A rendőrség elől menekülve egy fiú és apja kénytelenek a fogyatékkal élő fiatal felnőttek üdülőtáborában menedéket keresni, ahol egy lakónak és speciális nevelőjének... több»

#3

81 A kedvenc sütim  (2024)

(1)

dráma | romantikus | vígjáték

Mahin (Lili Farhadpour) 70 éves, és egyedül él az iráni fővárosban, Teheránban. Férje már meghalt, lánya pedig Európába emigrált. Amikor délutáni teázásra találkozik... több»

#2

63 Kincs a múltból  (2024)

(1) (2)

dráma | vígjáték

Mozikban

Ruth, egy amerikai zenei újságírónő holokauszt-túlélő apjával, Edekkel utazik annak szülőföldjére, Lengyelországába a vasfüggöny leomlását követően, az 1990-es... több»

#1

animáció | családi | dráma | kaland | musical

Mozikban

A Disney 2019-ben megjelent élőszereplős Az oroszlánkirály remake-jének folytatása. A Mufasa: Az oroszlánkirály című film Barry Jenkins rendezésében készül. A forgatókönyvet... több»