A poklot is megjárta Keanu Reeves kaszkadőre

Idén decemberben érkezik a mozikba a Mátrix 4: Feltámadások, mielőtt azonban ez megtörténne, érdemes egy kicsit feleleveníteni az első rész kapcsán néhány érdekes kulisszatitkot.

Legalábbis arról kevésbé lehetett hallani mostanáig, hogy a produkcióban Keanu Reeves kaszkadőreként dolgozó Chad Stahelski igencsak kemény pillanatokat élt át a forgatáson, amelyek nem csupán fizikailag, de szellemileg is rendkívül megterhelőek voltak a számára.

A Vulture magazinnak adott korábbi interjújában Stahelski elmondta, hogy a Mátrix egyik ikonikus jelenetének felvételei során karrierje legkomolyabb kihívásával nézett szembe. Történetesen film azon pillanatáról van szó, amelyben Trinity és Neo tűzharcba kerül annak az épületnek az előcsarnokában, ahol Morpheust fogva tartják.

“Emlékszem, hogy fel kellett kapnom egy M16-os gépkarabélyt a jelenetben, miközben cigánykereket vetek. Emlékszem, hogy a beállás majdnem egy napig tartott, egy ilyen napon pedig alig találkoztam valakivel a forgatáson. Emlékszem arra is, hogy épp a felvételre készülök, megjelenik Joel Silver producer, akivel soha az életben nem találkoztam még, elém áll, majd azt mondja, hogy ‘Csak ne szúrd el ezt a dolgot’, majd szúrosan rám néz. Mondtam, hogy oké. Szóltak, hogy a felvétel során rengeteg lesz a törmelék, ezért annyit gyakoroltam, hogy csukott szemmel is meg tudjam csinálni az egészet. Amint ‘felvételt’ kiáltottak, záporozni kezdtek a golyók, én pedig semmit sem láttam. Bedobtam magam, majd varázslatos módon rátalált a kezem a földön heverő fegyverre. 25 éves voltam, és végig azt mantráztam, hogy ‘Ne feledkezz meg a fegyverről’” - mesélte Stahelski.

Persze ennél jobban már nem is sikerülhetett a szóban forgó jelenet, hogy kapunk-e valami hasonló monumentális pillanatot a Mátrix negyedik részében, arra leghamarabb december 23-án derül majd fény.