Az év eddigi legnagyobb durranása volt a Netflixen a dél-koreai Nyerd meg az életed sorozat, amely hónapokkal a premierje után is ott van a legnagyobb streaming szolgáltató tíz legnézettebb műsora közt. A toplistát heteken keresztül magabiztosan vezette a sorozat, amit világszerte milliók néztek már meg. Nekik lehet most érdekes egy új rajongói teória. Figyelem, erősen spoileres tartalom következik!

A sorozat története egy középkorú férfiról, Seong Gi-hunról szól, aki az anyjával él és egy fityingje sincs. A megtört és komoly adósságokban úszó férfire egy nap „rámosolyog a szerencse”, amikor találkozik egy jómódú fickóval, aki ajánlatot tesz neki. Ha jelentkezik egy játékba, ott milliárdokat nyerhet. Természetesen jelentkezik, majd elkábítják és egy titokzatos helyre viszik, ahol több száz hozzá hasonló embert zsúfoltak össze.

Eleinte nagy az izgalom a társaságon belül, hiszen semmit sem tudnak a rájuk váró játékokról. Ám rögtön az első játék után alaposan megváltozik a hangulat, ugyanis az elsőre egyszerű gyerekjátéknak tűnő kihívásokról kiderül, hogy mindegyik halálos csapda. Aki nyer, tovább jut, aki veszít, az meghal. És minden halott versenyző után tovább nő a végső főnyeremény.

A sorozat világszerte komoly beszédtémát szolgáltat és most felbukkant egy érdekes rajongói teória. Ez Seong Gi-hun és a játék egy másik résztvevője, a halálos beteg aggastyánt Oh Il-nam között állít fel egy érdekes kapcsolatot. Ők ketten (és még néhány másik játékos) szövetséget kötnek, hogy segítsék egymást, ameddig csak tudják. A legerősebb kapocs viszont egyértelműen Gi-hun és Il-nam között alakul ki, ami a teória szerint nem véletlen. Az elmélet ugyanis azt állítja, hogy Il-nam valójában Gi-hun apja!

Bizonyítékokat is találtak. A harmadik részben Gi-hun a reggelinél megpróbál laktózmentes italt kérni, mert laktózérzékeny. Ekkor Il-nam megjegyzi, hogy gyerekkorában bizonyára sokszor elfenekelhették. Gi-hun meglepődik, mert valóban így történt, amikor megkérdezi, az öreg honnan tud erről, az csak annyit mond: a fiamat is sokszor elfenekelték, pont olyan volt, mint te.

Egy másik nyom, amely az apa-fia kapocsra utalhat, amikor a hatodik részben Il-nam odaadja a melegítőfelsőjét Gi-hunnak, hogy az őrök és a többi játékos ne nézze le őt. Erről gondolhatjuk azt, hogy ez csak egy viszonzás, amiért néhány résszel korábban Gi-hun adta oda neki az övét, hogy eltakarja magát. De a teória szerint valójában Il-namban az atyai ösztön munkálkodott. Az övé volt a 001-es sorszámú melegítő és biztos volt benne, hogy az őrök nem fogják bántani azt, aki ezt viseli. Hiszen mint tudjuk, Il-nam az egész játék titkos kitalálója…

De vannak még nyomok! Amikor Il-nam és Gi-hun egymás ellen játszik a golyókkal, egy olyan szűk sikátorokat mintázó díszletben teszik, ami teljesen összezavarja az agydaganattal küzdő öreget. Azt hajtogatja, hogy ez a hely emlékezteti arra, ahol fiatalabb korában a családjával élt. Erre Gi-hun bólogat, mivel ő is egy ehhez nagyon hasonló helyen volt gyerek.

A sorozat elején Gi-hun említést tesz rá, hogy napokon belül jön a születésnapja. Il-nam pedig pár résszel később megkérdezi, hogy milyen napot írnak. Mikor megkapja a választ, annyit mond, hamarosan itt van a fiam születésnapja…

forrás: Looper