A Star Wars IX előzetesei épp, csak a felszínt karcolták?

A Star Wars történetének leghosszabb epizódja lesz majd a Skywalker kora, ez a masszív játékidő azonban még így elképesztően sűrűnek ígérkezik.

Állítja legalábbis mindezt a film sztárja, John Boyega, aki egy korábbi interjúban mesélte, milyen élmény is volt először olvasni a kilencedik epizód forgatókönyvét. „Hatszor kellett elolvasnom, mivel temérdek információ özönlött rám” – jegyezte meg a színész.

Bár csupán hetek vannak hátra a film premierjéig, újabb előzetes már nem érkezik. Az Entartinment Weekly magazinnak adott legfrissebb interjújában pedig maga a rendező, J.J. Abrams mondta el a korábbi előzetesekkel kapcsolatban, mi minden is derült ki eddig a történetből.

„Csupán a felszínt karcolták azzal szemben, amit maga a film rejt magában” – jegyezte meg Abrams. Hogy mennyire van igaza a rendezőnek, arra már nem kell sokáig várniuk a rajongóknak, hiszen a film idén, december 19-én érkezik a hazai mozikba.