A Tűnj el! rendezője készíti a Kampókéz-remake-et

Az MGM hivatalosan is bejelentette, hogy készül a Kampókéz-remake,és a folytatás forgatókönyvét nem más írja majd, mint a tavaly hirtelen és váratlan, de annál nagyobb sikert  elért horrorfilm rendezője, Jordan Peele.

Peele cége, a  Monkeypaw Production az MGM-mel  közösen készíti a filmet, ami a tervek szerint 2020 nyarán kerül majd a mozikba. Az eredeti Kampókéz hatalmas sikert volt annak idején: Clive Barker forgatókönyvéből Bernard Rose rendezte a filmet, amelyben Tony Todd  játszotta a félelmetes, természetfeletti gyilkost, aki akkor  tűnik fel, ha ötször kiejtik  a nevét.

A remake a film örökségét felhasználva egyenes folytatása  is lesz az eredetinek,  és  a történet szerint visszatérünk Chicago most már  dzsentrifikálódott negyedébe,  ahol valaha a Cabrini-Green házak álltak, és ahol az eredeti történet játszódott.

Az  új filmet Peele forgatókönyvéből Nia DaCosta rendezi majd – és Jonathan Glickman, az MGM elnöke azt nyilatkozta, hogy alig  várja,hogy kész legyen a film, és nagyon kíváncsi rá, hogy ilyen tehetséges alkotók mit hoznak majd ki az alapanyagból. Glickman szerint olyan történet született, amely nem csak az eredeti előtt tiszteleg, hanem épp elég briliáns és modern ahhoz, hogy a rajongók egy új generációját szólítsa majd  meg.

Peele-t különösen szoros, személyes viszony fűzi a filmhez, mivel az eredeti igazi inspirációként szolgált számára, mint filmkészítő – és nem mellesleg megváltoztatta a feketék filmbekben való  ábrázolásmódját, így nagyon izgatott a projekttel kapcsolatban, és természetesen megtisztelve érzi magát, hogy részt vehet benne.

Peele egyébként kifejezetten elfoglalt az utóbbi időben, mert a Monkeypaw számos hiánypótló  filmben és produkcióban vesz részt – elég ezek közül a Csuklyások – BlacKkKlansman című Spike Lee-filimet említeni, ami hatalmas kritikai sikert aratott világszerte. A Kampókéz-folytatás remekül illik a portfóliójukba, és valószínűleg tudnak majd vele bánni.