
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Meg tudtak nézetni velem egy romantikus filmet úgy, hogy még kedvencem is lett. Ki is térek rá, miért. A történet romantikus fonala érződik, mikor kampókéz nem öli meg egyből Helent, hanem próbálja „befűzni”, hogy önszántából menjen vele. A közös jeleneteik is elég csöpögősek... Aztán a film végén kiderül, hogy Helen kampókéz régi szerelmének (amiért egykor kegyetlenül végeztek vele) reinkarnációja. És ezért akar együtt lenni vele. De ezt félre tudom tenni, mert maga a történet misztikuma megvan. Jó az atmoszféra és a megvalósítás. Horroros szemmel nézve is helytáll.
Az elmúlt napokban egy beszélgetés során szóba került ama horrorfilmes téma, hogy mi az a dolog, amely képes úgy igazán rám hozni a frászt. Ezen sokat gondolkodtam, de úgy igazán nem jutottam dűlőre e téren, viszont arra határozottan emlékszem, hogy ... Teljes kritika
A '90-es évekre a nagy horror ikonok kora lejárt. Filmjeikben egyre nagyobb teret kapott a humor, ez pedig néha odáig fajult, hogy már-már önmaguk paródiájává váltak (lásd: Freddy halála - Az utolsó rémálom). Az új évtized reflektált is a dologra, el... Teljes kritika
A film összbevétele 25 792 310 dollár volt (imdb.com).
A filmet Chicagóban forgatták 1991. november 4. és 1991. december 28. közt.