A tegnapi napon felkerült az HBO Maxra Ridley Scott 2021-es, sztárokkal forgatott történelmi drámája, amely Eric Jager 2004-es könyve alapján készült, és Franciaország utolsó hivatalosan engedélyezett lovagi párbajának történetét dolgozza fel.

Az utolsó párbaj három, egymásnak nézőpontból meséli el, hogyan jut el Jean de Carrouges lovag (Matt Damon) és egykori barátja, Jacques le Gris (Adam Driver) a végzetes párbajig, miután Jean felesége, Marguerite (Jodie Comer) azzal vádolja Jacques-t, hogy megerőszakolta. Ben Affleck Pierre gróf szerepében tűnik fel.

A produkció, amelyen Damon, Affleck és Nicole Holofcener forgatókönyvíróként is közreműködtek, 2021-ben debütált a Velencei Filmfesztiválon, majd októberben került a mozikba. A kritikusok nagyon lelkesen fogadták, jelenleg is 85%-on áll a RottenTomatoes-on, de a hazai közönség körében is sikert aratott, a Mafabon 82%-os értékelést kapott. A jó fogadtatás ellenére a mozipénztáraknál gyengén teljesített, mindössze 30,6 millió dolláros összbevétellel zárt.

Ha még nem láttátok, vagy újra megnéznétek, a mafabos adatlapon az HBO Max logójára kattintva közvetelenül elérheted a platform oldalát, ahol előfizetéssel meg is nézheted. Miután pedig megnéztétek, ITT megírhatjátok a véleményeteket, ezzel is segítve a hazai közösséget a döntésben, hogy érdemes-e megnézni.

Mutatjuk a film előzetesét idelent, további friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!

akció | dráma | történelmi

A 14. századi franciaországban két jóbarát, Jean de Carrouges és Jacques Le Gris egymás ellen fordul, miután Carrouges azzal gyanúsítja meg  Le Gris-t, hogy megerőszakolta a... több»