Mindörökké

Osgood Perkins igazi horrorikonná vált tavaly: Longlegs című filmje nézői-, kritikai- és pénzügyi értelemben is siker volt, így idei rendezései: A majom és a Mindörökké plakátján neve már egyfajta fémjelként szerepelt. Ez a feszített tempó azonban ne... Teljes kritika

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Sajnos nem igazán jött be. Magával a sztorival nem lett volna baj, viszont rettenetesen amatőr és életszerűtlen párbeszédekkel van tele a film, amik rányomták a bélyeget az egész élményre. A férfi főszereplő játéka is hagy némi kívánnivalót maga után, minden egyes mondatát elnyújtja, bár lehet, ez rendezői döntés volt. Az első felét rettenetesen untam, úgy 40 perc után kezdtem érezni, hogy történik valami érdemleges, addig egyik random esemény követi a másikat, bármi támpont nélkül. Ahelyett, hogy a néző magától rakná össze a kirakós darabjait, gyakorlatilag az utolsó 10 percben, mintha könyvből olvasnák, elmondják nekünk, hogy mi miért történt. A pozitívum viszont, hogy a film rendkívül szépen van fényképezve, az operatőri munka kiváló, egy-két lény design-ja is eléggé ötletes.

A Mindörökké egy olyan horrorfilm, amely nem a fröcsögő vérrel vagy hirtelen felugró rémekkel akar hatni, hanem azzal a bizonyos fojtogató érzéssel, ami a néző tarkóján kezd el motoszkálni, mikor valami nincs rendben a háttérben. Inkább lassú, álomszerű (vagy inkább rémálomszerű) utazás a bizalmatlanság, a párkapcsolati feszültség és a bűntudat sötét bugyraiba. A magabiztos nő fokozatosan sodródik egy olyan helyzetbe, ahol már ő maga sem tudja, mi valóság és mi a fejében élő szörnyeteg. A film hangulata erős, a helyszín pedig tökéletesen adja azt a fajta nyugtalanító bezártságot, amitől az ember menekülne, mégis ott ragad. Ugyanakkor a történet néha túl széttartó, mintha a készítők jobban élvezték volna a homályos utalásokat, mint azt, hogy valódi választ adjanak a felvetett kérdésekre. Emiatt nem mindenki fogja értékelni. Összességében nem a nagy ijesztések filmje, hanem egy lassan építkező, idegőrlő utazás a félelem és a bizonytalanság világába. Nem mindenkinek való, de aki szereti a sejtelmes, nyugtalanító horrorokat, annak ez könnyen maradandó élmény lehet.

Ez a film egy igen lassú, nyomasztó és különösen furcsa film, ami már az első percektől kezdve egy kényelmetlen hangulatot teremt. Olyan érzésem volt, mintha folyamatosan valami rossz dolog közeledne, de sosem lehetett pontosan tudni, mikor csap le. A film inkább a feszültségre és az atmoszférára épít, mintsem a látványra vagy a jumpscarekre, és ez szerintem működik is – bár néha kicsit túl lassúvá válik. A két főszereplő játéka nagyon erős, végig érezni rajtuk a félelmet és a bizonytalanságot. A történet néha kusza, de ettől lesz még hátborzongatóbb. Ez egy olyan típusú horror, amit nem mindenki fog szeretni, de ha valaki szereti a csendes, betegesen fojtogató hangulatot, akkor nagyon betalál. Nekem különleges élmény volt, még ha néha nehéz is volt nézni.