Vivi

Egy angyal, aki inkább bénázik, mint segít
Egy tipikus olyan film, ami után azt mondod, hogy oké, ez fura volt, de valahogy mégis tetszett. Aziz Ansari próbált valami mást csinálni, mint a szokásos hollywoodi komédiák, és bár nem minden poén ül, az egésznek van egy kedves, emberi hangulata. A sztori arról szól, hogy egy angyal (Keanu Reeves) leszáll a Földre, hogy segítsen pár elveszett léleknek, aztán persze minden teljesen félremegy. A film egyik legnagyobb erőssége Keanu Reeves, aki most végre kiszabadul a komoly, csendes hős szerepeiből, és meglepően jól működik humoros közegben. Nem erőltetett a játéka, inkább kedvesen esetlen, ami jól passzol a figurához. Végre nem a komoly arcát hozza, hanem egy tök szerethető, kicsit bénázó f... több»

Látvány és hangulat minden mennyiségben
Ares nekem nagyon bejött. 3D-ben néztem, szuper élmény volt. Nem tökéletes, de nagyon látványos, és az egész filmnek van egy sajátos hangulata. Jared Leto meglepően jó Aresként, hozza azt a fura, mégis szimpatikus figurát, aki próbál rájönni, mit is jelent élni. A film világa egyszerűen gyönyörű, a neonfények, a futurisztikus városok, a digitális tér és a valóság közti átmenet mind nagyon jól néz ki. Az egésznek van egy hipnotikus hangulata. A zene hatása is tökéletesen eléri a célját (sötétebb, feszültebb, érzelmesebb). A sztori persze nem váltja meg a világot, de az alapötlet most is elég aktuális. Mesterséges intelligencia, emberi tudat, érzések, határok, stb. Jó látni, hogy nem próbáljá... több»

Nem hibátlan, de van benne szív
Az 1242- A Nyugat kapujában számomra egy kicsit olyan élmény volt, mint amikor egy rég várt nagy történetet végre elmesélnek, csak néha máshová kerülnek a hangsúlyok, mint ahol szeretném. Tetszett, hogy nemcsak a kardcsattogásról szól, hanem arról is, milyen belső küzdelmeket élhetett át az ember egy olyan korban, amikor szó szerint a hit és a túlélés volt a tét. A látvány sokszor lenyűgözött, néha csak néztem, milyen szépen fényképezték meg a magyar tájakat. Ugyanakkor voltak pillanatok, amikor kicsit elvesztettem a fonalat ,mintha a film egyszerre akarna eposz, lelki dráma és történelmi lecke lenni. Én jobban szeretem, ha egy történet hagy időt a karaktereknek kibontakozni, itt viszont néh... több»

Csaták helyett unalom
Megnéztem. Túl vagyok rajta. A megfojtott virágok után nem valami lelkesen készültem ennek a filmnek a megnézésére , féltem, hogy csalódok és sajnos ez be is igazolódott. Pedig szerettem volna szeretni. A film nézése közben végig az volt az érzésem, hogy egy olyan filmet kaptam, amely minden erejével a monumentalitást hajszolja, de közben elfelejt történetet mesélni. Az eleje elég fura volt és meglepő, a kezdés még ígéretes volt. Bob, a múltjától menekülő férfi, aki a lányával próbál új életet kezdeni, azonnal kíváncsivá tett. A bujkálás, a félelem, hogy valaki rájuk talál, mind-mind feszültséget ígértek. De amint megjelenik Lockjaw ezredes, aki elvileg az egész film fő ellenlábasa lenne, a... több»

Méltó búcsú a Downton Abbey világától
A nagy finálé számomra nemcsak egy film volt, hanem egy érzelmi utazás, ami méltó lezárást adott a sorozatnak. Minden jelenetben érezni lehetett a szeretetteljes figyelmet a részletek iránt. A ruhák, a díszletek, a kor hangulata mind visszarepítettek az 1920-as, 30-as évek eleganciájába. Ami igazán különlegessé tette a filmet, az a karakterek és a családi dinamika finom ábrázolása volt. Lady Mary sorsa, a család anyagi és érzelmi kihívásai, valamint a személyzet mindennapjai olyan mélységet adtak a történetnek, amit ritkán látni moziban. Érezhető volt, hogy minden szereplő megkapta a maga pillanatát, hogy elbúcsúzzon, legyen az humoros, megható vagy éppen drámai. A filmnek volt egyfajta nosz... több»