Vivi

Dögunalom a világvége után
Ritka az olyan film, amelynek a végére már azt érzem, hogy igazából nem is tudom, mit néztem, de ez pontosan ilyen volt. A film elvileg egy járvány utáni, összeomlott világban játszódó túlélőtörténet, ahol egy férfi a kutyájával és egy másik túlélővel próbál boldogulni, miközben egy rejtélyes rádiójel reményt ad neki. Papíron ez akár izgalmas is lehetne, a megvalósítás azonban számomra végig rettentően vontatott volt. Hiába vártam, hogy történjen végre valami, a film csak ment előre a saját lassú tempójában, én pedig egyre inkább azt néztem, mennyi van még hátra. Nem éreztem azt a feszültséget vagy izgalmat, amit egy ilyen posztapokaliptikus történettől várnék. A hangulat komor, a képek szép... több»

A vörös ajtó újra kinyílt, és megérte belépni rajta
Őszintén szólva az előző Insidious-rész után eléggé elengedtem ezt a sorozatot. Számomra az utóbbi film annyira unalmasra és erőtlenre sikeredett, hogy már majdnem azt hittem, teljesen kifulladt az egész franchise. Éppen ezért nem is vártam csodát ettől a résztől. Aztán jött az Insidious – Köztünk járnak, és végre megmutatta, hogy még mindig van élet vagy inkább halál ebben a sorozatban. Számomra ez a legizgalmasabb rész az összes közül. Végig fenntartotta a feszültséget, nem éreztem azt, hogy csak ülök és várom, mikor történik végre valami. Itt szinte folyamatosan ott van az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy valami nincs rendben. A film kellően sötét, misztikus és baljós, és végre újra s... több»

Véres, vagány és megállíthatatlan
Van, amikor az ember nem mély filozófiai megfejtésekre vágyik, hanem arra, hogy leüljön, hátradőljön, és másfél órán keresztül elszabaduljon a teljes káosz. A Zendülés pontosan ezt adja. Nyers erőszakot, feszült pillanatokat, kemény bunyókat és egy olyan tempót, ami már az elején beránt, aztán nem nagyon akar elengedni. Jason Statham ismét azt hozza, amihez talán senki sem ért jobban: kevés beszéd, annál több ütés, törés, lövés és könyörtelen igazságszolgáltatás. De pont ez az, amiért működik. Nem kell túlbonyolítani a dolgot, amikor egyetlen tekintetből pontosan tudod, hogy valaki perceken belül nagyon rosszul fog járni. Statham karaktere nem körülményeskedik, nem kér engedélyt, és főleg ne... több»

Vannak benne jó pillanatok
Az Oak Street vége számomra tipikusan az a film, amiről a stáblista után még egy darabig gondolkodik az ember. Nem azért, mert annyira mély vagy megfejthetetlen lenne, hanem inkább azért, mert próbálom összerakni, hogy pontosan mit is akart nekem mondani. Az alapötlet szerintem kifejezetten jó. Egy átlagos kertvárosi utca, hétköznapi családok, megszokott élet, aztán egyszercsak minden kifordul önmagából, és a környék egy olyan világban találja magát, ahol a túlélés már nem magától értetődő. A dinoszauruszos részek működnek, van bennük feszültség, látvány és néhány kifejezetten ötletes jelenet. A film atmoszférája is erős. Érezni rajta azt a régi kalandfilmes hangulatot, amikor még egy furcsa... több»

A Mancs őrjárat: A dinófilm számomra az eddigi legizgalmasabb Mancs őrjárat-film lett. Már a történet elején magával ragadott, mert a dinoszauruszok megjelenése teljesen új hangulatot adott a megszokott kalandoknak. Végig tele volt izgalommal, mégis megőrizte azt a kedves és vidám stílust, amiért ezt a sorozatot ennyire szeretem. Chase ismét bátor és felelősségteljes, Marshall sok humorral oldja a feszült pillanatokat, Skye pedig bizonyítja, hogy kitartással bármit el lehet érni. Rex különösen szimpatikus szereplő lett, mert a tudásával és a nyugalmával sokat segít a csapatnak. A látvány színes, lendületes és részletgazdag, a dinoszauruszok és a vulkános jelenetek végig lekötötték a figyelme... több»