Egy angyal, aki inkább bénázik, mint segít Egy tipikus olyan film, ami után azt mondod, hogy oké, ez fura volt, de valahogy mégis tetszett. Aziz Ansari próbált valami mást csinálni, mint a szokásos hollywoodi komédiák, és bár nem minden poén ül, az egésznek van egy kedves, emberi hangulata. A sztori arról szól, hogy egy angyal (Keanu Reeves) leszáll a Földre, hogy segítsen pár elveszett léleknek, aztán persze minden teljesen félremegy. A film egyik legnagyobb erőssége Keanu Reeves, aki most végre kiszabadul a komoly, csendes hős szerepeiből, és meglepően jól működik humoros közegben. Nem erőltetett a játéka, inkább kedvesen esetlen, ami jól passzol a figurához. Végre nem a komoly arcát hozza, hanem egy tök szerethető, kicsit bénázó f... több»
Látvány és hangulat minden mennyiségben Ares nekem nagyon bejött. 3D-ben néztem, szuper élmény volt. Nem tökéletes, de nagyon látványos, és az egész filmnek van egy sajátos hangulata. Jared Leto meglepően jó Aresként, hozza azt a fura, mégis szimpatikus figurát, aki próbál rájönni, mit is jelent élni. A film világa egyszerűen gyönyörű, a neonfények, a futurisztikus városok, a digitális tér és a valóság közti átmenet mind nagyon jól néz ki. Az egésznek van egy hipnotikus hangulata. A zene hatása is tökéletesen eléri a célját (sötétebb, feszültebb, érzelmesebb). A sztori persze nem váltja meg a világot, de az alapötlet most is elég aktuális. Mesterséges intelligencia, emberi tudat, érzések, határok, stb. Jó látni, hogy nem próbáljá... több»
Nem hibátlan, de van benne szív Az 1242- A Nyugat kapujában számomra egy kicsit olyan élmény volt, mint amikor egy rég várt nagy történetet végre elmesélnek, csak néha máshová kerülnek a hangsúlyok, mint ahol szeretném. Tetszett, hogy nemcsak a kardcsattogásról szól, hanem arról is, milyen belső küzdelmeket élhetett át az ember egy olyan korban, amikor szó szerint a hit és a túlélés volt a tét. A látvány sokszor lenyűgözött, néha csak néztem, milyen szépen fényképezték meg a magyar tájakat. Ugyanakkor voltak pillanatok, amikor kicsit elvesztettem a fonalat ,mintha a film egyszerre akarna eposz, lelki dráma és történelmi lecke lenni. Én jobban szeretem, ha egy történet hagy időt a karaktereknek kibontakozni, itt viszont néh... több»
Csaták helyett unalom Megnéztem. Túl vagyok rajta. A megfojtott virágok után nem valami lelkesen készültem ennek a filmnek a megnézésére , féltem, hogy csalódok és sajnos ez be is igazolódott. Pedig szerettem volna szeretni.
A film nézése közben végig az volt az érzésem, hogy egy olyan filmet kaptam, amely minden erejével a monumentalitást hajszolja, de közben elfelejt történetet mesélni. Az eleje elég fura volt és meglepő, a kezdés még ígéretes volt.
Bob, a múltjától menekülő férfi, aki a lányával próbál új életet kezdeni, azonnal kíváncsivá tett. A bujkálás, a félelem, hogy valaki rájuk talál, mind-mind feszültséget ígértek. De amint megjelenik Lockjaw ezredes, aki elvileg az egész film fő ellenlábasa lenne, a... több»
Méltó búcsú a Downton Abbey világától A nagy finálé számomra nemcsak egy film volt, hanem egy érzelmi utazás, ami méltó lezárást adott a sorozatnak. Minden jelenetben érezni lehetett a szeretetteljes figyelmet a részletek iránt. A ruhák, a díszletek, a kor hangulata mind visszarepítettek az 1920-as, 30-as évek eleganciájába. Ami igazán különlegessé tette a filmet, az a karakterek és a családi dinamika finom ábrázolása volt. Lady Mary sorsa, a család anyagi és érzelmi kihívásai, valamint a személyzet mindennapjai olyan mélységet adtak a történetnek, amit ritkán látni moziban. Érezhető volt, hogy minden szereplő megkapta a maga pillanatát, hogy elbúcsúzzon, legyen az humoros, megható vagy éppen drámai. A filmnek volt egyfajta nosz... több»
Varázslat helyett csalódás Őszintén szólva a Mágikus, merész, meseszép utazás számomra csalódás volt. Annak ellenére, hogy nem csípem a színésznőt, mégis nagy lelkesedéssel vágtam bele , hátha majd most változik a véleményem. Sajnos nem így történt. Amikor az előzeteseket láttam, abban bíztam, hogy egy különleges, érzelmekben gazdag, fantáziával teli filmhez lesz szerencsém, ami képes egyszerre felemelni és elgondolkodtatni. Ehelyett inkább egy depresszív, sokszor vontatott hangulatú történetet kaptam, amely nem tudott magával ragadni. Úgy éreztem, a film túl sok időt tölt azzal, hogy művészies akar lenni, miközben elfelejt igazi szívet és ritmust adni a történetnek.
A főszereplőnő alakítása számomra kifejezetten gyen... több»
Az év legszórakoztatóbb animációs kalandja Nekem a Kiskedvencek elszabadulva kifejezetten üdítő élménynek tűnik a mostani animációs mezőnyben. Ami elsőként szembetűnik, az a tempó. A film nem hagy sok levegőt, szinte végig zakatol, pont úgy, mint a vonat, amelyen a történet jelentős része játszódik. Ez a feszes ritmus adja meg az alaphangot, amit aztán a látványvilág erősít fel. Vibráló színek, játékos, de részleteiben is kidolgozott karakterdizájn, ami egyszerre gyerekbarát és a felnőtteknek is élvezhető. A mosómedve különösen emlékezetes, mert nemcsak vicces, hanem igazi motorja is az eseményeknek. Okos, rafinált, és mégis van benne valami esendőség, amitől szerethető. Hans, a borz mint főgonosz szintén működik , nem túlzottan rémi... több»
Menetelés a végsőkig A Hosszú menetelés egy olyan film, ami elsőre talán egy egyszerű túlélőversenynek tűnik, de valójában sokkal mélyebb gondolatokat hordoz. Fiatal fiúk kényszerülnek egy embertelen versenyre, ahol nem csupán a fizikai állóképességük, hanem a lelki erejük is próbára van téve. Számomra a legmegrázóbb az, ahogy a film bemutatja, mennyire könnyen válhat szórakozássá mások szenvedése, és hogyan torzulhat el a közösség, ha a hatalom a brutalitást ünnepli. A szereplők közötti beszélgetések lassan bontják ki a karaktereket.Egyesek makacsul ragaszkodnak az élethez, mások beletörődnek a sorsukba, és vannak, akik a menet közben találják meg igazi önmagukat.A folyamatos séta monotonitása még nézőként is n... több»
Szeretet és düh tánca Ez a film tipikus példája annak, amikor egy történetet nem egyszerűen újraforgatnak, hanem megpróbálják más szemszögből, mai témákkal átitatva elmesélni. A középpontban egy házasság szétesése áll, de nem csupán a klasszikus „veszekedő férj és feleség” szintjén. Itt két sikerorientált emberről van szó, akik egyszerre szeretnek és gyűlölnek, egyszerre támaszai és legnagyobb ellenségei egymásnak. A film erőssége egyértelműen a színészi játék. Benedict Cumberbatch és Olivia Colman párosa szinte izzik a vásznon. Minden vitájuk, minden gesztusuk hiteles és feszült. A humor sokszor fekete, néha kifejezetten kegyetlen, de éppen ettől működik, mert látszik, hogy a szeretet és a düh ugyanabból a gyöké... több»
Szívmelengető, de kiszámítható A film első benyomásra nagyon tipikus családi mozi, van benne egy elveszett felnőtt, egy tiszta szívű gyerek és egy aranyos állat, aki összehozza őket. Ettől még nem rossz, de érezhető, hogy inkább érzelmekre és kedvességre épít, mint valódi történeti izgalmakra. Ami működik benne, az a hangulata. A tájak gyönyörűek, tényleg jó ránézni a vászonra, és a kis kenguru jelenléte minden alkalommal mosolyt csal az ember arcára. Lili karaktere hiteles, természetes, és ő az, aki igazán életet lehel a filmbe. Az őszintesége és kitartása sokkal erősebben hat, mint a felnőttek körüli dráma. A gyengesége viszont pont az, hogy túlságosan kiszámítható. Már az első húsz perc után lehet tudni, hová fut ki a... több»
Amikor a poénból csak a fáradtság marad A Páratlan párosok alapötlete szerintem kifejezetten ígéretes. Egy széthulló házasság, egy régi barátság és egy nyitott kapcsolat találkozása akár érdekes is lehetett volna, viszont a probléma az, hogy a film nem igazán tudja eldönteni, hogy mi akar lenni. Romantikus vígjáték, abszurd komédia vagy karakterdráma? Ez a bizonytalanság végig érezhető, és emiatt sok jelenet inkább fárasztónak, mint viccesnek hat.
A humor nagy része nagyon direkt, sokszor alpári, és bár egy-két jelenetben működik a kényelmetlen nevetés érzése, összességében inkább erőltetettnek tűnik. A történet sodrása sem kiegyensúlyozott, vannak hosszú, vontatott párbeszédek, amiket hirtelen harsány, túlzásba vitt poénok szakít... több»
Hatalmas csalódás Személy szerint a Démonok között: Utolsó rítusok számomra nagy csalódást okozott. Rohantam a moziba, de ekkorát csalódni... Már az elején érezhető volt, hogy a film nem tudja ugyanazt a feszültséget és atmoszférát felépíteni, amiért az előző részeket szerettem. A történet tempója borzasztó lassú, sokszor szinte semmi nem történik, és emiatt nehéz volt fenntartani az érdeklődésemet. A karakterek, akik korábban izgalmasak és szerethetőek voltak, most laposak és háttérbe szorulnak, így a központi konfliktus sem tud igazán átütni. A film meg se próbál ijesztő lenni, semmi valódi horrorélmény. Hiányzik az a természetes feszültség és rémisztő hangulat, ami az első részeket emlékezetessé tette. Az ... több»
Hideg bizsergés, ami a vászonról a bőröm alá kúszott. A Fegyverek egy olyan filmélmény volt számomra, amitől tényleg libabőrös lettem. Nem a megszokott, kiszámítható horror, hanem olyan, amely lassan kúszik a bőröd alá, és mire észrevennéd, már nem tudod kivonni magad a hatása alól. A történet középpontjában az a hátborzongató eset áll, amikor egy kisvárosban egy egész iskolai osztály gyerekei egyszerre eltűnnek, egyetlenegy gyermek kivételével. Már önmagában ez a felütés is dermesztő, de az igazi ereje a filmnek abban rejlik, ahogyan megmutatja a közösség reakcióit: a szülők rettegését, a tanárnő kétségbeesését, és azt a különös gyanakvást, ami lassan mindenkit összeköt. Számomra volt egy konkrét jelenet, ami beleégett az emlékeimbe. Ott, a... több»
Az igazi ragadozó nem a tengerben úszik A Veszélyes állatok egy igazán hátborzongató és közben lenyűgöző élmény volt számomra. A történet egyszerűen indul. Egy fiatal szörfös lány a hullámok között érzi otthon magát, ám egyik nap összetalálkozik egy férfival, aki elsőre talán segítőkésznek tűnik, ám hamar kiderül, hogy valójában egy kegyetlen sorozatgyilkos. A férfi (Jai Courtney, nagyon kedvelem őt) egy hajón tartja fogva, és nemcsak őt, hanem a tengerben keringő cápákat is be akarja vonni a maga beteges játékaiba. Ez a szituáció már önmagában annyira szorongató, hogy szinte végig a karfát markoltam.
Ami nekem különösen tetszett, az az, hogy a film nem csupán a cápák rémisztő jeleneteire épít. A valódi veszély végig az emberben,... több»
Apáca , aki feldobja a hétköznapokat. Az Apáca a városban tipikusan az a film, amire nem számítottam, hogy ennyire könnyen mosolyt csal majd az arcomra. Már maga az alapsztori is vicces.Egy apáca, aki évtizedekig a kolostor falai között élt, egyszer csak belecsöppen a modern városi forgatagba. A két világ közötti különbség annyira nagy, hogy szinte minden jelenet magában hordoz valami bájos ügyetlenséget, és ez a humor forrása. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a film nem esik át a ló túloldalára, nincs erőltetett poénkodás, inkább apró helyzetkomikumokból és kedvesen naiv karakterekből fakad a nevetés. Olyan, mint amikor valaki jó szívvel, de teljesen más szabályok szerint próbál boldogulni a városban és ettől egyszerre vicces é... több»
Egy senki , aki mindig valaki marad A Senki 2 szerintem pont azt adja, amit az első rész után várni lehetett, csak még nagyobb adagban. Hutch karaktere nekem azért érdekes, mert egyszerre teljesen hétköznapi figura, ugyanakkor benne lappang egy olyan erőszakos oldal, amit általában mindenki elnyom magában. A folytatásban ezt még jobban kihozták, és emiatt végig feszültnek éreztem a filmet. A harcjeleneteknél azt éreztem, hogy kicsit túlzóak, de pont ez teszi szórakoztatóvá, nem a realitás a lényeg, hanem az, hogy elszabadul az adrenalin. A humor is tetszett, és hogy nem lett egy egysíkú, komor akciófilm, hanem mindig volt benne egy csipet önirónia. Ami nálam igazán működött, az a főszereplő kisugárzása. Bob Odenkirk továbbr... több»
Túl sok választás, túl kevés érzés Egy érdekes és kissé szokatlan romantikus film lett, ami nem a klasszikus „happy end”-re játszik, hanem inkább arra, hogy gondolkodásra késztessen. A főszereplő, Lucy, egy modern, sikeres nő, aki gazdag férfiaknak segít társat találni, miközben a saját érzelmi életét sem tudja igazán helyretenni. A film egyik legizgalmasabb része számomra az volt, ahogy bemutatja, mennyire keveredik ma a szerelem és az anyagi érdek. Már nem (csak) arról szól, hogy két ember szerelmes lesz egymásba, hanem sokszor arról, ki mit tud nyújtani anyagilag, státuszban, életmódban. Ez egyszerre volt ijesztő és valahol igaz is.
A színészi játék szerintem vegyes. Dakota Johnson jól alakította a főszerepet, de valahogy ... több»
Többet vártam! A "Már megint nem férek a bőrödbe" tipikusan az a film, ami megpróbál rájátszani a nosztalgiára, több-kevesebb sikerrel. Az alapsztori, hogy valaki újra más testében találja magát, most sem vesztett a varázsából, de a poénok egy része kicsit kiszámítható lett. Ami működik, az a tempó: a film pörgős, nem ül le, és a színészek is láthatóan élvezik, amit csinálnak. Főleg a főszereplő kettős hozza jól a karaktercserés jeleneteket, mintha tényleg két külön ember lenne ugyanabban a testben. Viszont néha túltolják a humort, és az érzelmesebb részek kicsit erőltetettnek hatnak. A tanulság, hogy mennyire fontos belelátni a másik életébe, ugyan szép, de nem újdonság, számomra unalmas volt már. Öss... több»
Csendes rettegés és torz szeretet :::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
A Hozd vissza őt egy nyugtalanító, lassan kibontakozó pszichológiai horror, ami inkább a lelked alá mászik, mintsem az arcodba ugrik. Nem a klasszikus szellemes ijesztgetésre épít, hanem arra, hogy hagyja, hogy a néző önmagában érezze a baljós bizonytalanságot, miközben szépen lassan minden darab a helyére kerül és egyik sem ott, ahol eredetileg vártuk volna.A film egy testvérpárról szól, akik egy új anyához kerülnek, miútán apjuk a fürdőszobában csúnyán meghal , ezért nevelőanyához kerülnek, aki nem tud megfeledkezni elhúnyt lányáról aki ördögi módon vissza akar hozni az élők világába.Már az első percektől érezni, hogy valami nincs rendben... több»
Fantasztikus újrakezdés vagy csak átlagos kaland? Ez a film most bennem vegyes érzéseket keltett. Pozitívum, hogy végre nem egy unalmas, sablonos szuperhősfilm, hanem egy kicsit más, egyedi hangulatú alkotás lett. A karaktereknek tényleg megvan a saját személyiségük, nem csak úgy szuperhősök, akik robotként csinálják, amit kell. Viszont nekem a történet nem volt annyira izgalmas, néha túl lassúnak éreztem. Sokat beszélgettek, de nem történt semmi igazán nagy dolog. A látvány viszont szép, és a szereplők is jól játszanak. Összességében nem csalódtam, de nem is imádtam. Egy átlagos szuperhősfilm, amiben van egy kis plusz, de nem ér fel a legjobb Marvel mozikhoz. Ha valaki könnyed szórakozásra vágyik, nézze meg, de ha akciódús filmet keres, ne... több»
64 Jó szerencse (2025)
Egy tipikus olyan film, ami után azt mondod, hogy oké, ez fura volt, de valahogy mégis tetszett. Aziz Ansari próbált valami mást csinálni, mint a szokásos hollywoodi komédiák, és bár nem minden poén ül, az egésznek van egy kedves, emberi hangulata. A sztori arról szól, hogy egy angyal (Keanu Reeves) leszáll a Földre, hogy segítsen pár elveszett léleknek, aztán persze minden teljesen félremegy. A film egyik legnagyobb erőssége Keanu Reeves, aki most végre kiszabadul a komoly, csendes hős szerepeiből, és meglepően jól működik humoros közegben. Nem erőltetett a játéka, inkább kedvesen esetlen, ami jól passzol a figurához. Végre nem a komoly arcát hozza, hanem egy tök szerethető, kicsit bénázó f... több»