Vivi

Több mint egy színes mese
Bevallom, sokkal többet kaptam ettől a filmtől, mint amennyit egy szórakoztató, bolondos animációs kalandtól vártam. A Kalapos macska elsőre egy féktelenül vidám, színes és kiszámíthatatlan történetnek tűnik, de a felszín alatt egészen fontos dolgokról beszél. A film egyik legnagyobb erőssége, hogy nem akarja mindenáron megmondani, hogyan kellene élnünk. Inkább megmutatja, milyen könnyű elveszíteni a játékosságot, a kíváncsiságot és az önfeledtséget, amikor a szabályok, az elvárások és a mindennapi nehézségek átveszik az irányítást. A Kalapos macska maga a megtestesült kiszámíthatatlanság. Egyszerre idegesítő, szerethető, vakmerő és végtelenül fantáziadús. A történet pedig szépen bontja ki, ... több»

Amikor két óra is kevés egy ilyen filmhez
Nem kell ismerned a videojátékot ahhoz, hogy teljesen magával ragadjon a Street Fighter világa. Én soha nem játszottam vele, mégis olyan élményt kaptam a filmtől, amire egyáltalán nem számítottam. Már az elejétől beszippantott, és mire igazán belemerültem volna, már véget is ért. A 120 perc szinte észrevétlenül repült el, ami szerintem önmagában sokat elárul arról, mennyire jól működik a film. A látványos összecsapások, a pörgős történet és a váratlan fordulatok mellett a humor az egyik legnagyobb erőssége. A poénok remekül oldják a feszültséget, a karakterek pedig kellően színesek ahhoz, hogy ne csak a harcok miatt legyen érdekes a történet. És akkor Ken… Nálam egyértelműen ő vitte a prímet... több»

Nem minden anya az, akinek látszik
Vannak horrorfilmek, amelyek megijesztenek, aztán néhány perc múlva el is felejtjük őket. És vannak azok, amelyek olyan kellemetlen érzést hagynak maguk után, hogy még a stáblista után is azon gondolkodunk, vajon tényleg bezártuk-e a szekrényt. A másik mami az utóbbi kategóriába próbál tartozni. A történet alapötlete egyszerű, mégis hátborzongató: mi történik, ha egy gyermek életében megjelenik valaki, aki úgy néz ki, mint az édesanyja, mégsem az, akinek látszik? Már önmagában ez a gondolat is elég ahhoz, hogy a megszokott családi környezetet a rettegés színterévé változtassa. A film legérdekesebb része számomra az a nyugtalanító játék, amelyet a biztonságérzetünkkel űz. Itt nem lehet egysze... több»

Többet vártam tőle, nálam csak egy közepes menet lett.
Az Életfutár számomra egy teljesen közepes film lett. Nem mondanám rossznak, mert voltak benne jó ötletek és néhány pörgősebb jelenet, de valahogy mégsem tudott igazán magával ragadni. Végig azt éreztem, hogy lehetett volna sokkal izgalmasabb is. A történet alapja szerintem érdekes, és megvolt benne a lehetőség egy igazán feszült, adrenalinos filmhez. Voltak olyan részek, amikor tényleg kíváncsi voltam, mi fog történni, de ezekből nekem kevés jutott. A feszültség nem mindig működött úgy, ahogy kellett volna, és emiatt néhol kicsit leült a film. A szereplőkkel sem volt különösebb bajom, de egyikük sem lett számomra olyan, akit igazán megkedveltem vagy akiért nagyon izgultam volna. Az akciórés... több»

Imádtam, kérjük a második részt ;)
Na, végre egy magyar film, amire azt tudom mondani: EZ IGEN! A Még egy kívánság nálam most nagyon betalált, és őszintén szólva rég szórakoztam ilyen jól magyar filmen. Közönségtalálkozóval összekötve néztem meg, ami különlegessebbé tette, de enélkül is szuper alkotás lett. A történet könnyed, vicces, romantikus, és közben van benne annyi őrültség, hogy végig fenntartsa a figyelmemet. Imádtam, egy szerethető, szórakoztató és szívmelengető film, amit jó nézni. Pont az a fajta mozi, ami után mosollyal az arcodon jössz ki a teremből. A szereplőket tökéletesen választották ki, igaz, T. Danny-től bevallom, tartottam. Nem mondanám, hogy eddig különösebben a kedvenceim közé tartozott, ezért kifejeze... több»

Egy lakás, két csaló és rengeteg meglepetés
Nagyon tetszett ez a film, mert könnyed, vicces, és végig történik benne valami. A történet főszereplője Fanny, aki babát vár, és szeretne egy saját otthont a párjával. Talál is egy jó lehetőséget, de van egy kis probléma: a lakás idős tulajdonosa egyáltalán nem akar megválni tőle. Innen kezdődik az igazi móka. Fanny és az idős nő folyamatosan próbálják kijátszani egymást, és egyikük sem akar engedni. Ahogy halad a történet, egyre több vicces és váratlan helyzet alakul ki, és sokszor én sem tudtam, vajon ki jár túl a másik eszén. Nekem nagyon tetszett a két főszereplő játéka. Jó volt nézni, ahogy állandóan próbálnak túljárni egymás eszén, közben pedig az egésznek van egy könnyed, jó hangulat... több»

Négy barátnő, egy kis káosz és rengeteg nevetés
A Csajos hétvége pontosan az a film, amit egy nehéz nap után szívesen megnéz az ember. Nem kell rajta sokat gondolkodni, nem akar komoly mondanivalót ráerőltetni a nézőre, egyszerűen csak szórakoztatni szeretne. Négy barátnő elutazik egy wellnesshétvégére, hogy végre kipihenjék magukat. Persze ebből természetesen semmi nem lesz. Nekem leginkább a négy nő közötti kapcsolat tetszett. Olyanok, mint a való életben a barátnők: néha támogatják egymást, néha idegesítik a másikat, de ha baj van, ott vannak egymásnak. Ettől az egész sokkal szerethetőbb lett. Volt néhány jelenet, ami szerintem túl lett játszva, és a történet is elég egyszerű, de egy ilyen filmtől én nem is vártam nagy drámát vagy komo... több»

Erős kezdés, elveszett befejezés
Nálam ez a film érdekes utat járt be. Az elején kifejezetten kíváncsi lettem, mert érezhető volt, hogy valami újat akar mutatni. A hangulata sötét, nyugtalanító, és voltak jelenetek, amelyeknél tényleg sikerült elérnie, hogy kellemetlenül érezzem magam a székben. Nem egy kiszámítható, sablonos horrorélményre számítottam, és egy darabig úgy is éreztem, hogy jó helyen járok. Aztán ahogy haladt előre a történet, nálam egyre több kérdőjel maradt. Egyre nehezebb volt követni, hogy pontosan hová akar kifutni az egész. Voltak jó ötletek, érdekes megoldások, de nem éreztem mindig, hogy ezek összeállnak egy kerek egésszé. És akkor jött a befejezés. Őszintén? Nekem egyszerűen nem volt értelme. Nem az ... több»

Amikor a várakozás nagyobb volt, mint a film
A Veritytől bevallom, sokkal többet vártam. A könyv után azt gondoltam, hogy a film majd ugyanúgy beszippant, végig bizonytalanságban tart, és minden egyes apró részlet után újabb kérdést hagy bennem. Ehhez képest nekem meglehetősen lassan bontakozott ki a történet, és mire igazán kezdett volna izgalmassá válni, már éreztem, hogy valami hiányzik. A legnagyobb problémám talán az, hogy a film előzetese szinte lelőtte az összes olyan jelenetet, ami igazán megtévesztő, izgalmas vagy fordulatos lehetett volna. A trailerben konkrétan úgy éreztem, mintha a film legjobb pillanatait vágták volna össze, így amikor ezeket a moziban újra láttam, már nem volt meg ugyanaz a "mi a fene történik itt?" érzés... több»

Nálam inkább félresikerült
Ettől a filmtől sokkal többet vártam, főleg azért, mert a történetet már láttam színházban, és ott rengeteget nevettem rajta. Ehhez képest a film sajnos nagy csalódás lett. Nekem nagyon úgy érződött, mintha össze lett volna csapva. A helyzetekben benne lett volna a lehetőség a jó poénokra, a félreértésekből pedig igazán nagyokat lehetett volna nevetni, de valahogy mégsem működött. Hiányoztak az igazán ütős, emlékezetes poénok, és sokszor inkább csak vártam, hogy mikor történik végre valami igazán vicces. Pedig az alapanyag jó, és pont ezért fájó, hogy a színházi változat számomra százszor szórakoztatóbb volt. Lehet, hogy túl magasra tettem a lécet a színházi élmény miatt, de a film után azt ... több»

Amikor egy film sokkal többet ad, mint amire számítasz
Őszintén szólva nem vártam ettől a filmtől különösebben nagy durranást. Azt hittem, kapok egy látványos túlélőfilmet, aztán ennyi. Ehhez képest A vadon szíve nagyon meglepett és sokkal jobban megérintett, mint gondoltam. A film egyik legnagyobb ereje számomra egyértelműen Odin, a kutya. Az ember és a kutyája közötti kötelék annyira őszinte és megható, hogy több jelenetnél tényleg összeszorult a szívem. Odin nem egyszerűen egy társ a történetben, hanem kapaszkodó, hűség és remény egy olyan világban, ahol szinte minden elveszni látszik. Közben a film izgalmas is, a látvány pedig egyszerűen gyönyörű. A végtelen tájak lenyűgözőek, ugyanakkor félelmetesek is, szinte érezni lehet a hideget és a va... több»

10 éjszaka, amit inkább kihagytam volna
A 10 éjszakás kalandra csak azért ültem be, mert nagyon ráértem, és gondoltam, megnézek egy magyar filmet. A történet több, egymáshoz kapcsolódó randin keresztül mutatja be a mai ismerkedést, a Tinder világát, a szexet, a magányt és az emberi kapcsolatok furcsaságait. Az alapötlet szerintem nem rossz, sőt, lehetett volna belőle egy érdekes és elgondolkodtató film. Nekem viszont sajnos egyáltalán nem működött. Sok jelenet inkább kellemetlen és erőltetett volt, mint érdekes, és többször azt éreztem, hogy a film csak azért akar provokatív lenni, hogy meghökkentse a nézőt. A történet számomra nem állt össze igazán, a szereplők sem tudtak különösebben lekötni, a végére pedig már inkább azt vártam... több»

Végre újra együtt az Owens lányok
Vannak filmek, amik egyszerűen beköltöznek az ember szívébe. Nekem ilyen volt az Átkozott boszorkák. A hangulata, a két testvér kapcsolata, a varázslat, a szerelem, a család és persze az a bizonyos Margarita: egyszerűen imádtam. Éppen ezért kicsit félve ültem be a második részre. Ennyi év után vajon tudja még ugyanazt az érzést adni? A válasz nálam egy határozott igen. Az Átkozott boszorkák 2 olyan, mintha egy régi barátnőddel találkoznál hosszú idő után. Az elején még kicsit szokatlan, aztán néhány perc múlva már pontosan ott folytatod vele, ahol annak idején abbahagytad. Sally és Gillian újra együtt, és bár az idő elszaladt felettük, az a különleges testvéri kötelék még mindig ott van köz... több»

Hát, ez most nem mászott be a kedvenceim közé
Ettől a filmtől én egy jó kis könnyed horror-vígjátékot vártam, ahol lehet sikítozni, aztán két perc múlva nevetni rajta. Ehhez képest a Nyolclábú követők számomra inkább egy hosszú "ez most komoly?" érzés volt. A sztori alapból még teljesen működőképesnek tűnt, gyönyörű trópusi sziget, luxushotel, influenszerek, rengeteg pók és persze az elkerülhetetlen káosz. Csak valahogy egyik része sem állt igazán össze. Nem volt félelmetes, mert a pókokból hiányzott az a bizonyos "úristen, ezt inkább nem nézem" faktor, de közben vicces sem volt annyira, hogy legalább ezen jól szórakozzak. A poénok nálam sajnos többnyire lepattantak, és néha inkább kínosnak hatottak, mint viccesnek. A látvány pedig hely... több»

Torrente mélypontja
Van az a film, amelynél már az első percekben érzed, hogy ebből bizony nem lesz szerelem. Nálam a Torrente 6 pontosan ilyen volt. A sorozat korábbi részei után azért volt bennem némi kíváncsiság, de amit ezúttal kaptam, az inkább egy fáradt poénokra épülő, erőltetett politikai bohózat, mintsem egy igazán ütős Torrente-film. Az alapötlet önmagában még akár működhetne is: Torrente politikai pályára lép, és természetesen olyan messze kerül a józan észtől, amennyire csak lehet. Csakhogy a film valahogy képtelen mit kezdeni ezzel a lehetőséggel. A poénok nagy része számomra nem működött, a történet sokszor vánszorgott, és azt éreztem, hogy ugyanazt a poént próbálja újra és újra elsütni, csak más ... több»

Amikor a magasság már önmagában is rémisztő
A mostani mozikínálatban kevés film tudott úgy meglepni, mint a Tériszony. Őszintén szólva az elején még azt hittem, egy könnyed, kissé tinglitangli túlélőfilmre ültem be, ami majd hozza a kötelező feszültséget, aztán szépen elfelejtjük. Ehhez képest nagyon hamar beszippantott, és onnantól kezdve szinte végig a székhez szegezett. A film egyik legnagyobb erőssége, hogy folyamatosan fenntartja a feszültséget. Amikor már azt hinnénk, nagyjából látjuk, merre tart a történet, jön egy újabb fordulat, ami teljesen átírja az addigi képet. A hangulata végig nyomasztó és izgalmas, a magasság pedig nem pusztán háttérként van jelen, szinte önálló szereplővé válik. Ami pedig különösen tetszett, hogy a fi... több»

Dögunalom a világvége után
Ritka az olyan film, amelynek a végére már azt érzem, hogy igazából nem is tudom, mit néztem, de ez pontosan ilyen volt. A film elvileg egy járvány utáni, összeomlott világban játszódó túlélőtörténet, ahol egy férfi a kutyájával és egy másik túlélővel próbál boldogulni, miközben egy rejtélyes rádiójel reményt ad neki. Papíron ez akár izgalmas is lehetne, a megvalósítás azonban számomra végig rettentően vontatott volt. Hiába vártam, hogy történjen végre valami, a film csak ment előre a saját lassú tempójában, én pedig egyre inkább azt néztem, mennyi van még hátra. Nem éreztem azt a feszültséget vagy izgalmat, amit egy ilyen posztapokaliptikus történettől várnék. A hangulat komor, a képek szép... több»

A vörös ajtó újra kinyílt, és megérte belépni rajta
Őszintén szólva az előző Insidious-rész után eléggé elengedtem ezt a sorozatot. Számomra az utóbbi film annyira unalmasra és erőtlenre sikeredett, hogy már majdnem azt hittem, teljesen kifulladt az egész franchise. Éppen ezért nem is vártam csodát ettől a résztől. Aztán jött az Insidious – Köztünk járnak, és végre megmutatta, hogy még mindig van élet vagy inkább halál ebben a sorozatban. Számomra ez a legizgalmasabb rész az összes közül. Végig fenntartotta a feszültséget, nem éreztem azt, hogy csak ülök és várom, mikor történik végre valami. Itt szinte folyamatosan ott van az a kellemetlen, nyomasztó érzés, hogy valami nincs rendben. A film kellően sötét, misztikus és baljós, és végre újra s... több»

Véres, vagány és megállíthatatlan
Van, amikor az ember nem mély filozófiai megfejtésekre vágyik, hanem arra, hogy leüljön, hátradőljön, és másfél órán keresztül elszabaduljon a teljes káosz. A Zendülés pontosan ezt adja. Nyers erőszakot, feszült pillanatokat, kemény bunyókat és egy olyan tempót, ami már az elején beránt, aztán nem nagyon akar elengedni. Jason Statham ismét azt hozza, amihez talán senki sem ért jobban: kevés beszéd, annál több ütés, törés, lövés és könyörtelen igazságszolgáltatás. De pont ez az, amiért működik. Nem kell túlbonyolítani a dolgot, amikor egyetlen tekintetből pontosan tudod, hogy valaki perceken belül nagyon rosszul fog járni. Statham karaktere nem körülményeskedik, nem kér engedélyt, és főleg ne... több»

Vannak benne jó pillanatok
Az Oak Street vége számomra tipikusan az a film, amiről a stáblista után még egy darabig gondolkodik az ember. Nem azért, mert annyira mély vagy megfejthetetlen lenne, hanem inkább azért, mert próbálom összerakni, hogy pontosan mit is akart nekem mondani. Az alapötlet szerintem kifejezetten jó. Egy átlagos kertvárosi utca, hétköznapi családok, megszokott élet, aztán egyszercsak minden kifordul önmagából, és a környék egy olyan világban találja magát, ahol a túlélés már nem magától értetődő. A dinoszauruszos részek működnek, van bennük feszültség, látvány és néhány kifejezetten ötletes jelenet. A film atmoszférája is erős. Érezni rajta azt a régi kalandfilmes hangulatot, amikor még egy furcsa... több»