Zseniális lesz Tarantino új westernje, itt a The Hateful Eight első előzetese

Tarantino rajongói dörzsölhetik a tenyerüket, remekül fest a teaser trailer.

Végre megérkezett Tarantino várva várt westernjének első trailere. A két és fél perces promó rendkívül meggyőző, és az ízelítő előzetesekhez képest elég sokat elárul arról, mire is számíthatunk majd a filmtől. A rendező elmondása szerint a film alapfelállása hasonló, mint amit a kultukus  Kutyaszorítóban című mozijában láthattunk. 'Egy csomó arc egy szobában, akik nem bíznak meg egymásban. Nem tűztem ki ezt célul, amikor leültem megírni a forgatókönyvet, de hamar tudatosítottam, hogy szép körré állhat össze a dolgog' - árulta el a Tarantino az  EW-nek. 

A történet szerint néhány évvel az amerikai polgárháború után egy postakocsi szeli át Wyoming télies táját. Az utasai közt van egy fejvadász, Jonh Ruth (Russell) és foglya, Daisy Domergue (Leigh). Útjuk során két idegennel találkoznak, Marquis Warrennel (Jackson), a katonából lett hírhedt fejvadásszal, és Chris Marquis-szal (Goggins), a déli renegáttal, aki azt állítja magáról, hogy ő a város új seriffje. Miután a hatalmas hóviharban elvesztik az irányt, Minnie rövidáru kereskedésében lelnek menedékre. Csakhogy amikor megérkeznek, nem a tulajdonos, hanem egy csapat ismeretlen alak várja őket. Bob (Bichir) felügyeli a helyet, míg Minnie édesanyjánál van látogatóban, míg társai közt van Oswaldo Mobray (Roth), az ítéletvégrehajtó Joe Gage (Madsen), és a tábornok, Smithers (Dern). Ahogy a vihar egyre pusztítóbbá válik, arra a felismerésre jutnak, hogy talán sosem jutnak el Red Rock városába.

A Quentin Tarantino rendezésében készülő film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk, mint Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Bruce Dern, Walton Goggins, Jennifer Jason Leigh, Tim Roth vagy Channing Tatum. Utóbbi mindössze egy cameo erejéig volt feltűnni a filmben, minden bizonnyal ezért maradt ki a jelenete az előzetesből. A Aljas nyolcas 2016. január 8-án debütál a mozikban. Ha még többre vagy kíváncsi, a kattintás után a film adatlapján a teljes stábbal, érdekességekkel, szinopszissal és képgalériával várunk.