Korábban sziklaszilárdnak tűnt az a hír, hogy Ben Affleck soha többé nem tér vissza Bruce Wayne szerepében, ám az utóbbi időben egyre több olyan pletyka lát napvilágot, miszerint a színész magára öltheti még a sötét lovag köpenyét.
Már pusztán azt is kitörő lelkesedéssel fogadták a rajongók, hogy Affleck részt vett a Zack Snyder: Az Igazság Ligája munkálataiban, a későbbiekben pedig az is felmerült, hogy szerepet vállal az önálló Flash filmben, mindezt persze akkor, ha jól meg is fizetik.
A legújabb híresztelések szerint viszont az Affleck-féle Batman akár önálló sorozatot is kaphat az HBO Maxon, az AT&T berkein belül legalábbis már gőzerővel zajlanak erről a tárgyalások.
Bárhogy is nézzük, a Snyder-cut sikere bizonyítékul szolgál, hogy a streaming szolgáltató ideális platformot tud biztosítani hasonló volumenű produkciónak, így talán csak idő kérdése, hogy biztos információkat kapjunk egy új Batman projektről.
2021
Sötét árnyak gyülekeznek, amelyek az emberiség számára is elhozhatják a végítéletet. Bruce Wayne egy szuperhősökből álló csapatot próbál összeállítani, akik az utolsó reményt jelenthetik mindenki számára, hiszen Darkseid már nagyon közel jár. A 2017-ben mozikba került Igazság Ligája rendezői székében Zack Snydert Joss Whedon váltotta. Közel három évvel a bemutató után Snyder azonban visszatért a projekthez, hogy megvalósítsa saját elképzeléseit. 2021-ben a Warner Bros. bemutatja Az Igazság Ligája eredeti, rendezői változatát, amely közel 4 órás játékidejű produkcióként debütál az HBO Max műsorkínálatában.