Ha a házasság bejött, akkor a munka sem lehet olyan nehéz. Ez Elizabeth Banks, a csodálatos színésznő-író-rendező és producer férje jelmondata. 26 évnyi együttlét és két gyerek után jöttek rá, hogy egy közös céggel teljesíthetik ki kapcsolatukat, és Banks legújabb, és nagy sikerre esélyes akcióvígjátéka, az új Charlie angyalai (Charlie’s Angels, hazai bemutató: november) már e cég segítségével jött létre.

– Meguntam, hogy folyton arra várjak, mikor keresnek már meg azzal a szereppel, aminek az eljátszására születtem – mondja Banks. – Szükségből, ambícióból és egy kis sértődésből lettem producer…

Sőt, Banks azt mondja, a Charlie angyalai is ebből a tapasztalatának kiterjesztéséből született: elképzelte, mivé válhat egy három dögös csajjal (Kristen StewartNaomi ScottElla Balinska) működő magándetektív-ügynökség 1970-től mostanáig: és az eredmény a nemzetközi női titkosügynökök hálózata lett, amely bárhol sikerrel lép fel a férfiak ellen…