Nem startolt jól Ridley Scott új posztapokaliptikus akció-sci-fije, a Kutya csillagkép.
A Jacob Elordi főszereplésével készült film mindössze 8 millió dollárt hozott észak-amerikai nyitóhétvégéjén, miközben a gyártási költségét legalább 70 millió dollárra becsülik. A film Magyarországon is a héten került a mozikba.
A film az észak-amerikai toplista ötödik helyén nyitott 8 millió dollárral, és nemzetközileg sem tudta egyelőre ellensúlyozni a gyenge hazai rajtot. A külföldi piacokról további 11,3 millió dollár érkezett, vagyis a produkció első hétvégéjén nagyjából 19,3 millió dolláros globális bevételig jutott, írta meg a Deadline.
Mindez különösen fájó annak fényében, hogy nem olcsó zsánerfilmről van szó
A produkció költségvetéséről eltérő becslések jelentek meg: az Entertainment Weekly 70–110 millió dollár közé teszi, míg az AP szerint akár 100 millió dollárba is kerülhetett. A marketing- és forgalmazási kiadások ráadásul ebben még nincsenek benne, így a filmnek a következő hetekben komoly javulásra lenne szüksége ahhoz, hogy mozis pályafutását elfogadható eredménnyel zárja.
Pedig papíron meglehetősen erős csomagról van szó
A filmet Ridley Scott rendezte Peter Heller azonos című, 2012-es regényéből, a főszerepekben pedig Jacob Elordi és Margaret Qualley látható, mellettük pedig olyan nevek, mintJosh Brolin, Benedict Wong és Guy Pearce. A posztapokaliptikus történet egy világjárvány után játszódik, amely az emberiség jelentős részét elpusztította. Elordi karaktere, Hig egy elhagyatott coloradói repülőtéren próbál életben maradni kutyájával és egy másik túlélővel, miközben egy repülőgéppel járja a környéket.
A filmnek ráadásul rendkívül erős mezőnyben kellett közönséget találnia
A hétvégi észak-amerikai mozipénztárakat ötödik egymást követő hétvégéjén is a Pókember: Vadonatúj nap vezette 22,2 millió dollárral, miközben a hosszú és meglehetősen rendhagyó hollywoodi történet után végre mozikba került Prérifarkas visszavág 15,5 millióval a második helyen debütált. Christopher Nolan Odüsszeiaja pedig hetedik hétvégéjén is további 14,3 millió dollárt gyűjtött Észak-Amerikában.
A Kutya csillagkép eredménye azért is feltűnő, mert megtöri Scott közelmúltbeli mozis sikersorozatát
Az Entertainment Weekly kiemeli, hogy a rendező olyan előző nagyszabású produkciói, mint a Gladiátor II, a Napóleon és A Gucci-ház egyaránt a becsült gyártási költségüknél magasabb mozis bevételig jutottak. A Kutya csillagkép jelenlegi rajtja alapján azonban jóval nehezebb helyzetben van.
A végső ítélettel persze még érdemes várni: egyetlen hétvége nem határozza meg teljesen egy film mozis pályafutását. A 8 millió dolláros amerikai és 19,3 millió körüli globális kezdés azonban egy legalább 70 millió dollárba kerülő produkció számára kétségtelenül komoly csalódás.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!
A közeljövőben egy járvány megtizedelte az amerikai társadalmat. Egy pilóta magányosan él egy elhagyatott coloradói légibázison a kutyájával és egy kemény ex-tengerészgyalogossal. A két férfi nem is lehetne különbözőbb, de egymásra vannak utalva, hogy elhárítsák a kóborló betolakodókat. Amikor egy véletlenszerű adást fognak, a hang felcsillantja benne a reményt, hogy létezik egy jobb élet a szigorúan ellenőrzött határon kívül.




