Deadpool a hétvége poénjával csinált viccet Hugh Jackmanből

Az elmúlt pár napban végigsöpört a szociális médiában a 10yearschallenge, vagyis a kihívás, hogy mutassuk meg a 10 évvel ezelőtti és a jelenlegi önmagunkat egy fotómontázson.

Természetesen a hírességek sem hagyhatták ki ezt a játékot, és mi másra számítottunk volna Ryan Reynoldstól és Deadpooltól, mint trollkodásra.

Reynolds már hosszú évek óra rágja Hugh Jackman fülét, hogy még egyszer, utoljára térjen vissza Wolverine szerepébe, és készítsenek egy közös filmet, amelyben ismét szerepel mind a két karakter – ám Jackman nem igazán hajlik a dologra. Deadpool és Farkas eddig egyszer találkozott a mozivásznon, a X-Men kezdetek: Farkas című X-Men-filmben, ám akkor még Deadpool karaktere nem igazán az volt, akit ma annyira szeret a közönség.

Emiatt – és egy esetleges film borítékolható sikere miatt – teljesen érhető Reynolds nyaggatása, aki nem mellesleg Jackman jó barátja is. És imádják piszkálni egymást.

Deadpool hivatalos Twitter-fiókja vette a fáradtságot, hogy elkészítse Wolverine 10yearschallenge posztját, hiszen a karakter a megosztott kép tanulsága nem igazán lett volna erre képes. Az egyik képen az egy robbanás elől elsétáló, nagyon menő Farkast látjuk, eltökélt haraggal és kiengedett karmokkal – míg a másik képen az utolsó Farkas film, a Logan - Farkas gyerekkezek által összeeszkábált sírkeresztjét. Nagy a kontraszt – és egyben magas labda is.

Persze nem Farkas volt az egyetlen, aki nem úszta meg trollkodás nélkül ezt a kihívást: Deadpoolnak eszébe jutott Colossus is, akit egy rozsdás kukával rakott párba a jó humorú szuperhős.

Komolyra fordítva a szót: a Deadpool alkotója, szerint várható majd egy Deadpool-Wolverine mozis összecsapás – és ehhez természetesen gyorsan hozzátette, hogy nem valószínű, hogy Jackman és Reynolds főszereplésével. De ő, mint alkotó elkerülhetetlennek látja, hogy a két közöségkedvenc karakter ismét találkozzon egy egész estés nagyjátékfilmben.

Ha ez tényleg megtörténik – arról tudni fogunk.