Decemberben premier, de még mindig nincs kész az Avatar 2

Úgy tűnik, James Cameron minden másodpercet ki akar használni, hogy az Avatar: A víz útja tökéletes legyen. Vagy ha tökéletes nem is, de méltó arra, hogy a rajongók azt mondják, megérte tizenhárom évet várni rá. A premiertől elvileg már csak néhány hét választ el minket, ehhez képest most arról hallani, hogy a film valójában még kész sincs.

Erről Sam Worthington, a Jake Sullyt alakító színész beszélt nemrégiben egy interjúban. Elmondása szerint kapott egy mailt James Camerontól, amelyből kiderült, hogy a rendező és csapata még mindig Új-Zélandon van és a filmen dolgozik. Azt nem részletezte, hogy mikor kapta a mailt és pontosan mi állt benne. Azt viszont hozzátette, hogy James Cameron már csak ilyen, egyszerűen maximalista.

De nem ez az első alkalom, hogy ilyen jellegű hírek érkeznek a milliók által várt moziról. A filmnek például még mindig nincs hivatalosan megerősített játékideje, mert a vágás még mindig nincs teljesen kész.

James Cameron arról beszélt egy interjúban, hogy már a forgatókönyv megírása is igen lassú és körülményes folyamat volt. Először össze kellett ülni az írócsapattal és megfejteni, hogy az első film annak idején mitől lett annyira sikeres. Elmagyarázta, hogy az Avatar három szinten hat az emberre. Az első a karakter, a probléma és a megoldás. A második szint, hogy mit akar mondani a film. A harmadik pedig tudatalattira hat. Amikor elolvasta a második rész forgatókönyvét, úgy érezte, hogy nincs meg benne mind a három szint, ezért az egészet elölről kezdték.

Az Avatar: A víz útja elvileg december 16-án kerül a mozikba. Bár még nagyon kérdéses, hogy arathat-e akkora sikert, amint tizenhárom éve az első rész, az viszont már most is biztosra vehető, hogy el fog készülni a harmadik, negyedik, sőt, ötödik rész is. Kérdés, hogy ezekre mennyit kell majd várni.

akció | fantasy | kaland | sci-fi | thriller

Közel 13 évvel az Avatar első részének bemutatása után James Cameron elkészítette a folytatást, amely Pandora rejtett vízi világába kalauzolja a nézőt. Jake és Neytiri... több»