Szinte hihetetlenül hangzik, de a Disney több, mint 75 millió dollárt fizetett Taylor Swiftnek a tavaly megjelent The Eras Tour koncertfilm kizárólagos streamelési jogaiért.

Az értesülések szerint a Disney ezzel a Netflixet és az Universal Pictures-t is túllicitálta, a stúdió vezetősége azonban egyelőre nem kívánta kommentálni a döntést. Az már most tudható, hogy a koncertfilm öt olyan dalt is tartalmaz majd, amelyek nem szerepeltek a korábban megjelent változatban.

A tavaly október közepén, majd pedig november elején a hazai mozikban is bemutatott The Eras Tour 261 millió dolláros bevételt hozott, ezzel pedig gyakorlatilag minden idők legmagasabb bevételét hozó kocertfilmjévé lépett elő. A filmet a címadó turné első három Los Angeles-i állomásán forgatták, ám nagyon hamar híre ment, hogy a még így is 160 perces játékidővel bíró felvételből több dalt kis kihagytak.

“Tudjuk, hogy a közönség abszolút imádni fogja a lehetőséget, hogy újra átélhesse ezt a felvillanyozó koncertfilmet, és ezt bármikor megtehetik rövidesen” - mondta a Disney elnöke, Bog Iger.

A The Eras Tour a tervek szerint március 15-én debütál a platformon, a film mafabos adatlapján található Disney+ ikonra kattintva pedig közvetlenül elindíthatjátok a lejátszást a premier napjától kezdődően, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

zenés

Az idei évben Taylor Swift a zenében elérte azt, amit Barbenheimer a filmben. Megdöbbentő izgalom tört ki világszerte, ahogy rajongók milliói a közösségi médiában fejezik ki... több»