Szeretjük a magyar filmeket, különösen, ha valami olyasmiről van szó, ami nem hétköznapi. Márpedig egy magyar első világháborús mozi mindenképpen különlegességnek számít, hiszen nem sok ilyen készült. Márpedig a 2016-ban megjelent, de a Netflix műsorára csak nemrég felkerült Szürke senkik pontosan ilyen film. És most mindenki ezt nézi a Netflixen.

Kovács István filmje egy maréknyi osztrák, magyar és román katonából álló egységről szól. Hőseink veszélyes, már-már öngyilkos küldetésre indulnak, mivel azt a feladatot kapják, hogy hatoljanak be mélyen az ellenséges vonalak mögé, kutassanak fel egy olasz kommunikációs központot és semmisítsék meg azt. A film Köbli Norbert forgatókönyve alapján készült, a fontosabb szerepekben pedig Kovács Józsefet, Trill Zsoltot, Keszég Lászlót, Björn Freiberget és Molnár Leventet láthatjuk.

A Szürke senkik már a Netflix-premier előtt is szép kritikákat kapott, de most másodvirágzását éli. A legnagyobb streaming szolgáltatónál ugyanis a mögöttünk hagyott hétvégén az ötödik legnézettebb film volt hazánkban. A sikerét tükrözik az értékelései is. Itt, a Mafabon 79 százalékos tetszési indexet tud felmutatni, ami mindenképpen szép eredmény.