51 éves korában elhunyt Aaron Kaufman producer, rendező és író.
Halálának hírét Chad Verdi, Kaufman több filmes projektjének finanszírozója közölte a nyilvánossággal, mint kiderült a rendező szívroham következtében hunyt el Las Vegasban. Legutolsó filmje a 2023-ban megjelent Szupererő című dokumentumfilm, amelyet az akkor Ukrajnában tartózkodó Sean Penn-nel közösen készítettek, és amely
Mindemellett Kaufan több filmen is együtt dolgozott producerként Robert Rodriguezzel, többek között a Sin City: Ölni tudnál érte és a Machete gyilkol című megjelenéseken. A már említett Szupererő az ukrán-orosz konfliktus kezdeti napjait örökíti meg, Kaufman pedig maga jelen volt Ukrajnában ebben az időszakban. Az eredetileg Zelenszkij politikai karrierjének dokumentálására szánt film az ukrajnai körülmények kibontakozásával háborús dokumentumfilmként jelent meg végül.
A rendezőt gyermekei, testvérei és édesanyja gyászolják. Nyugodjék békében!