2017.05.07   szerző: hp   hozzászólások: 0

A rendező izgalmas részleteket osztott meg a sikerfilm folytatásáról.

Tom Cruise és Emily Blunt is visszatér A holnap határa 2-ben

Folytatást kap a 2014-es egyik legjobb sci-fije, A holnap határa. A produkcióról maga a rendező,  Doug Liman osztott meg részleteket a Collider-nek adott interjújában, melyben elmondta, hogy a második rész előzményfilm lesz, és jóval az első epizódban bemutatott események előtt játszódik majd.

"Ez az egyetlen folytatásfilm, amit tervezek készíteni. Ezt is csak azért, mert a történet egészen lenyűgöző, sokkal jobb, mint az eredeti filmmé, mondom ezt úgy, hogy imádtam az első filmet. Egy olyan folytatásról van szó, ami alapvetően előzményfilm lesz" - árulta el.

A holnap határa főhőse  Bill Cage volt, aki az idegenek inváziója során egy időhurokba került, melynek köszönhetően megnyílt az emberiség előtt a lehetőség a túlélésre.

A Tom Cruise és Emily Blunt főszereplésével bemutatott film világszerte 370 millió dollárt kaszált, és a nézők mellett a kritikusok elismerését is kivívta. Liman az interjúban azt is megerősítette, hogy mindkét sztár visszatér a folytatásban, egyedül az kérdéses, mikor valósulhat meg a film. Bár erről a rendező nem osztott meg részleteket, annyit elárult, hogy a történettel elkészültek, és csak a főszereplők időbeosztásától függ, mikor kezdhetik meg a munkát. 

A holnap határa 2 forgatókönyvét Joe Shrapnel és írják.