Ez a Bosszúállók elmélet mindent felülírhat, amit eddig gondoltunk

Érdekes rajongói teória terjed a világhálón, amely a Marvel moziverzum egyik legnépszerűbb antihőséhez kötődik. Természetesen Lokiról van szó, aki milliók kedvence, pedig ha van valaki, akiről piszok nehéz eldönteni, hogy akkor most jó vagy rossz, az ő. Mindenesetre a csalás és megtévesztés csintalan istene többször is meghalt már a filmek során.

Az egyik ilyen alkalom a Thor: Sötét világ végén volt, amikor is segített legyőzni Kurse-t Thornak. A jelenetben hátulról keresztül döfi egy dárdával a szörnyeteget, de az nem hal meg, ehelyett ugyanezzel a dárdával ledöfi Lokit (majd felrobban). A jelenet végén Loki bocsánatot kér testvérétől és meghal.

Igen ám, csakhogy a következő Thor moziban ismét felbukkan, méghozzá Odin helyébe lépve. Az egyetlen, aki kiszúrja a turpisságot, az maga Thor. Ekkor mindenki úgy gondolta, hogy Loki csak megjátszotta a halálát pont azért, hogy e csellel Asgard trónjára ülhessen. De egy rajongói teória szerint valójában valami egészen más történt.

A Marvel filmek esetében mára megtanulhattuk, hogy nagyjából bármi lehetséges, ami pedig nem, azon segíthet az időutazás és ezáltal a multiverzum megbirizgálása. A teória szerint valami hasonló történt Loki esetében is. Eszerint a csíntevés istene, akit addigra megismerhettünk a filmekben, valóban meghalt a Thor: Sötét világ végén. És helyét egy alternatív Loki vette át. Ezt a feltevést arra alapozzák, hogy a közhiedelemmel ellentétben Loki a halálakor nem trükközött a saját hologramjával, ahogy tette azt sok más esetben. Erre bizonyíték, hogy mikor máskor hologramját használta, az látszódott ugyan, de megérinteni nem lehetett. Ezzel szemben a halálakor Thor a karjaiban tartja őt, amit ugyebár a hologramjával nem tehetett volna meg.

Ugyanakkor a később készült mozik és főleg a Bosszúállók: Végjáték időmanipulálós kavarása eléggé betesz ennek a teóriának. Éppen azért, mert ha valóban az időutazás által létrehozott alternatív Loki vette át az eredeti helyét, akkor ő volt az, aki végül meghalt Thanos keze által a Bosszúállók: Végtelen háború elején. És ebben az esetben belekerülne egy végtelen körforgásba.

Márpedig mint tudjuk, a Végjátékban megszökött Loki a neki dedikált, de még be nem mutatott új sorozatban folytatja kalandjait, méghozzá a TVA, vagyis a Time Variance Authority felügyelete mellett. Ebbe pedig sehogy sem férne bele az, hogy átvegye egy másik énje szerepét.