A világhírű filmrendező és forgatókönyvíró, Shekhar Kapur új fejezetet nyit a tudományos fantasztikum műfajában az AI-alapú Warlord című sorozattal – írja a Variety. A teljes egészében mesterséges intelligenciával készült sorozatnak ma jelent meg első előzetese, mely megtekinthető cikkünk végén.
A sorozatot Kapur írta, és egy interdimenzionális harcos történetét követi, aki látszólag elpusztíthatatlan, mert szerelme a másik dimenzióban mindig a halálközeli helyzetekből biztonságba helyezi. „A szerető csak akkor tudja magához vinni őt, amikor teljesen közel van a halálhoz” – mondta mondja Kapur a Varietynek. „Tehát, ha a kard eltalálja, és közel kerül a halálhoz, a nő egy másik dimenzióba helyezi át, és lehet, hogy csak azt látod, ahogy a kard átmegy rajta, de ő nincs ott.”
A sorozatot a mumbai székhelyű generatív AI-cég, a Studio Blo támogatja, amely 2024‑ben jött létre, és jelen van Dubajban, Londonban és Los Angelesben.
A teljes első epizód várhatóan a teaser megjelenését követő két‑három hónapon belül kerül bemutatásra.
Kapur korábban a közösségi médiában is kifejezte álláspontját az AI-ról: „A mesterséges intelligencia a valaha volt legdemokratikusabb technológia" – írta az X-en, hozzátéve, hogy ez a technológia lehetővé teszi, hogy akár gyerekek is nagy stúdiós produkciók színvonalán tudjanak tartalmat készíteni, minimális költségvetésből.
Bár Kapur jelenleg két egész estés filmen is dolgozik a Warlord AI‑vezérelt jellege lehetővé teszi számára, hogy inkább kreatív irányító legyen, mint hagyományos produkciós vezető.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

Egy interdimenzionális harcos története, akit szerelme egy másik dimenzióban védelmez. több»