Bármennyire is megosztotta a rajongókat Az utolsó Jedik története, alighanem a film egyik legemlékezetesebb pillanata maradt sokak számára, amikor Leia Organanak sikerül visszajutnia az űrhajóba azután, hogy kisodródott az űrbe.

Az egyik legizgalmasabb megválaszolatlan kérdés maradt tehát, hogy Lea miért is nem lett sohasem Jedi. Az idén karácsonykor mozikba kerülő Skywalker kora várhatóan azonban erre is megadja majd a választ.

Néhány korábbi híresztelés szerint ugyanis a film egyik nyitójelenetei között láthatjuk majd, ahogy a fiatal Luke kiképzi Leiat, a képsorok ráadásul a régi Star Wars filmek történéseibe kalauzolnak majd. Az elmélet szerint Leia egészen messzire jut a kiképzésében, ráadásul saját fénykardot is épít majd, feltételezhetően azonban az életében egy olyan váratlan esemény következik be, amely miatt félbeszakítja majd a kiképzést.

Ez a váratlan esemény alighanem az, hogy gyermeket vár, egyúttal tehát Kylo Ren szerepe is sokkal hangsúlyosabbá válhat a történetben. Leia valószínűleg Reyt is tanítja majd, többek között a Jedi Kódexek megfejtésében is segíthet a lánynak.

Bár a stúdió egyelőre nem adott ki hivatalos szinopszist a filmmel kapcsolatban, a közeljövőben azonban várhatóan többet megtudhatunk a kilencedik Star Wars film történetével kapcsolatban, amely idén, december 19-én kerül majd a mozikba.