Friss kutatás: 2020 a nők éve volt Hollywoodban?

Bár talán kevésbé volt érezhető, 2020-ban igencsak jelentős változáson ment keresztül a hollywoodi filmgyártás.

A napokban látott napvilágot ugyanis egy friss tanulmány a San Diego State University's Center for the Study of Women in Television and Film alapítványtól, amely a nők foglalkoztatottságát térképezte fel a filmszakbában.

E tekintetben nem kis előrelépés történt a rendezői pozíciók betöltésében. 2020-ban ugyanis a 100 legmagasabb bevételt elérő produkciók 16 százalékának élén női rendezők álltak. Az adatokból az is kiderült, hogy a 2020-as filmek többségében (67 százalék) nulla vagy legfeljebb négy nő dolgozott a stábban (a színésznőket leszámítva), ellenben ezen filmek 71 százalékában legalább tíz férfi kapott munkát a stábban.

A felsorolt projektek között ott van többek között a  Ragadozó madarak, amelyet Cathy Yan és a Wonder Woman 1984, amelyet pedig Patty Jenkins rendezett. Ugyanakkor olyan filmekről is beszélhetünk, mint az Emma és a Portré a lángoló fiatal lányról.