Gyászhír: Elhunyt Linda Lawson

86 éves korában elhunyt Linda Lawson színésznő.

Halálának hírét a Los Angeles Times közölte a nyilvánossággal, a közlemény szerint a színésznő május 18-án hunyt el a Motion Picture and Television nyugdíjas otthonban. 

Linda Spaziani 1936-ban született a michigani Ann Arborban, olasz bevándorló szülők gyermekeként. Középiskolai tanulmányai után húgával, Dianával Las Vegasba költözött, ahol a Sands Hotelben lépett fel rendszeresen sokszor olyan sztárok előtt lépett, mint Frank Sinatra és Lena Horn.

Néhány évvel később Los Angelesbe költözött, ahol az MGM stúdiónál kapott állást. Első szerepét a Mike Hammer című sorozatban kapta. Az ötvenes és hatvanas években főként epizódszerepekben volt látható.

1958-ban házasságot kötött John Foreman producerrel, akivel a férfi 1992-ben bekövetkezett haláláig együtt éltek. 1960-ban megjelent Introducing Linda Lawson című lemeze, a következő években pedig számos válogatásalbumon is helyet kaptak a slágerei.

Utolsó alakításai olyan nagysikerű sorozatokban voltak láthatók, mint a Vészhelyzet, a Nyomtalanul és a Dr. Vegas - A szerencsedoki.

A színésznőt lányai, Julie Foreman Hayes és Amanda Foreman gyászolják. Nyugodjon békében!

82 HÍRESSÉG, AKIKET 2022-BEN VESZÍTETTÜNK EL

#1
Linda Lawson

Linda Lawson

szül. 1936. 01. 14. - elhunyt 2022. 05. 18.
Ann Arbor, Michigan, Egyesült Államok
Linda Spaziani 1936-ban született a michigani Ann Arborban, olasz bevándorló szülők gyermekeként. Középiskolai tanulmányai után húgával, Dianával Las Vegasba költözött, ahol a Sands Hotelben lépett fel rendszeresen sokszor olyan sztárok előtt lépett, mint Frank Sinatra és Lena Horn. Néhány évvel később Los Angelesbe... több»