Hamarosan kezdődik a Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzír moziban

Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2017. augusztus 17. és szeptember 6. között. Közel hatvan film, málnaszörp, fröccs, és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi artmoziban. A Szánsájn 2017 fesztiválon a korábbi évek hagyományait felelevenítve málnaszörp és fröccs kíséretében mozizhat a filmszerető közönség. A korábban elmulasztott filmeket mindenkinek alkalma lesz mozivásznon pótolni: három héten át a Cirko Film elmúlt években bemutatott filmjeit vetítik majd. Naponta mintegy három, összesen 59 alkotás kerül újra műsorra az elmúlt évek magyar és nemzetközi filmes termésének legjavából.

A fesztivál utolsó hetében premier előtti vetítéseken láthatja a közönség A remény másik oldala című, a 2017-es berlini filmfesztiválon Ezüst Medvét nyert finn filmet, a legendás rendező, Aki Kaurismäki alkotását.

Az előadások között lesznek skandináv és mediterrán vígjátékok (Hóesés Barcelonában, Truman, Love and Lemons, Rúzs, reptér, satöbbi, Asztal két főre, Szerelem Máltán), Berlinben, Cannes-ban és Velencében díjazott alkotások (Lavina, 24 hét, Ez csak a világ vége, Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről), dokumentumfilmek (Róma körül, Egy német sors), történelmi drámák (Walesa, Phoenix bár), illetve egy magyar film (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan) és egy művészi igényű animáció (A messzi észak) is.

A jegyár a fesztivál minden vetítésére egységesen 1300 forint lesz. Az előadásokra a Cirko-Gejzír bérletei is érvényesek. Egyéb kedvezmények nem érvényesíthetők.

A Szánsájn fesztivál részletes programja a Cirko-Gejzír honlapján található.