James Watkins Gyilkos kilátások (Eden Lake) című filmje azon ritka modern horrorok közé tartozik, amelyek nem a természetfelettitől, nem valami borzongató mítosztól, hanem az emberi természet sötét oldalától teszik igazán félelmetessé a történetet. A film látszólag egy klasszikus „a pár elmegy pihenni az erdőbe, ahol bajba kerül” alapsémára épít, de már az első percek után érezhető, hogy itt nem egy tipikus slasher, hanem egy sokkal kellemetlenebb, hétköznapibb rémálom bontakozik ki, amelyben a legijesztőbb mozzanat nem a véres jelenetekben, hanem a társadalmi és emberi dinamika könyörtelen tükrében rejlik.
A történet Steve és Jenny hétvégi kiruccanását követi, akik a város zajától elszakadva keresnek nyugalmat egy tóparti idillben. A természet szépsége azonban hamar kifordul önmagából, amikor egy helyi tinédzserbanda kezdi őket zaklatni. A konfliktus apró, jelentéktelennek tűnő helyzetekből nő egyre súlyosabbá, és Watkins nagyon pontosan mutatja meg, hogyan képes egy társadalmi feszültségekkel teli közeg egy pillanat alatt teljes káosszá válni. A film feszültsége nem a jump scare-ekre, hanem a fokozatos, elkerülhetetlen összeomlásra épül, ahol minden döntés rossz, minden szökési kísérlet kudarcra ítélt, és a remény szinte az első pillanattól kezdve halálra van ítélve.
A két főszereplő alakítása kulcsszerepet játszik abban, hogy az Eden Lake ilyen mélyre ható élményt nyújt. Kelly Reilly Jennyként olyan átéléssel jeleníti meg a kétségbeesést és a túlélési ösztönt, hogy a néző szinte érzi, ahogy vele együtt omlik össze minden addigi biztonságérzete. Az ő karaktere a film lelki központja, mert a civilizált, nyugodt óvónőből fokozatosan válik olyan emberré, aki már csak az ösztöneire tud támaszkodni, miközben egyre jobban elveszíti önmagát. Michael Fassbender Steve szerepében visszafogottabb, de jelenléte épp azért erős, mert a józan, felnőtt logikát képviseli egy olyan helyzetben, ahol ez már semmit sem ér. A tinédzserbandát alakító fiatal színészek félelmetesen hitelesek: nem szörnyetegként viselkednek, hanem éretlen, bizonyítási kényszeres gyerekekként, akik kontroll nélkül csúsznak át a kegyetlenség határán, és épp ez adja a film igazi borzalmát.
A vizuális stílus nyersen realista, a kamera nem menekül a fájdalom elől, de nem is élvezettel mutogatja a brutalitást. A színek fakók, a tónus hideg, a természet szépsége pedig fokozatosan válik fojtogató börtönné. A rengeteg közeli, remegő kameraállás tovább erősíti azt az érzést, hogy a néző maga is része a kilátástalan menekülésnek, mintha ott botladozna Jenny mellett az erdőben, tele vérrel, sárban és rémülettel. A film befejezése pedig az egyik legkegyetlenebb és leglehangolóbb, amit a műfaj valaha produkált. A végső jelenetekben Watkins teljesen lecsupaszítja a civilizáció illúzióját, és megmutatja, milyen könnyen válik a társadalmi közeg bűnrészessé vagy elnézővé a saját eltorzult értékrendje miatt. Az a pillanat, amikor Jenny a „biztonságba” ér, talán még letaglózóbb, mint maga a menekülés: kiderül, hogy nincs menekvés, nincs igazság, és nincs olyan rendszer, amely feltétlenül a jó oldalára állna annak, aki szenved.
Az Eden Lake emiatt nem csupán egy horrorfilm, hanem egy társadalmi látlelet, amely szembenéz azzal, mennyire vékony a határ a civilizált felszín és az ösztönből fakadó brutalitás között. Nem könnyű nézni, és nem is akar szórakoztatni; sokkal inkább kíméletlenül belepréseli a nézőt abba a kellemetlen felismerésbe, hogy a valódi szörnyek néha egészen hétköznapi arcokat hordanak. Ha egy olyan horrorélményre vágysz, amely még napokig motoszkál a fejedben, az Eden Lake biztosan ott marad – és nem enged könnyen szabadulni.
83 Gyilkos kilátások (2008)
Egy fiatal pár, Jenny (Kelly Reilly) és Steve (Michael Fassbender) elhatározzák, hogy a hétvégét mindentől távol, kettesben töltik az Eden-tónál. Steve szeretné megkérni Jenny... több»
Szereplők: Michael Fassbender, Jack O'Connell, Kelly Reilly, Thomas Turgoose, James Burrows
