Bár az utóbbi hetekben meglehetősen csendes volt Snyder-cut háza tája, most azonban érkezett egy friss előzetes a filmhez, amely hangulatában teljesen különbözik a korábban megjelent promóanyagoktól.
Maga Zack Snyder tette közzé a Justice League új előzetesét, amely ezúttal igazi noir hangulatot kapott. A fekete-fehér bejátszást már láthatták azok, akik követték az ide DC FanDome-ot.
Ahogy arról már egy ideje tudni lehet, a rendező semmit sem használ fel a 2017-ben mozikba került változatból, így szinte teljesen egy új sztorit kapunk majd, ráadásul úgy tűnik, hogy a Jared Leto-féle Joker is visszatér majd a történetben.
A tervek szerint a Snyder-cut 2021. őszén debütál majd az HBO Max műsorkínálatában, egyelőre azonban kérdéses, hogy a készítők milyen formában is tálalják majd a közel 4 órás anyagot, amelyet látványban alaposan fel is frissítenek majd, hiszen a Warner közel 70 millió dollárt költ a projektre.