Továbbra is az egyik legnagyobb kérdés a Szellemirtók: Örökség kapcsán az, hogy Jason Reitman filmje mennyire is kapcsolódik majd az édesapja, Ivan Reitman által rendezett eredeti Szellemirtók filmekhez.

Bár elsőre mindez jelentéktelennek tűnhet, mégis mindenkippen meg kell említenünk a legutóbb, 2016-ban mozikba került Szellemirtók női változatát, amely megpróbált szakítani a franchise hagyományaival, mindezt azonban sem a rajongók, sem pedig a kritikusok nem fogadták túl pozitívan.

Az Örökség előzetese alapján noha egy teljesen új és fiatal szereplőgárda mutatkozik majd be a filmben, annyi biztosra vehető már most, hogy rengeteg ismerős arc is visszatér majd, ettől függetlenül sokan izgultak amiatt, vajon Bill Murray is újra felbukkan-e majd egyik legikonikusabb szerepében. Nos, a számukra van is egy jó hírünk.

Murray-ről köztudott, hogy nem használ mobiltelefont, sem pedig ügynököt nem alkalmaz, így gyakorlatilag képtelenség őt elérni egy-egy filmes megkeresés kapcsán. A színész azonban már hónapokkal korábban „lebukott”, amikor sikerült őt lencsevégre kapni egy étteremben, amint az Örökség egyik stábtagjával ebédelt.

Murray hivatalos megerősítésére azonban mostanáig kellett várni, aki egy friss interjú során meg is jegyezte, hogy a forgatókönyv remek, és hogy rengeteg érzelmes pillanatot tartalmaz.

Bő fél év van még hátra az új Szellemirtók premierjéig, július 9-ig pedig érdemes hangolódni a filmmel az eddig megjelent ütős előzetesével.