71 Tenet  (2020)

Néhány napja friss előzetest kapott Christopher Nolan legújabb filmje, a Tenet, amely a rendezőtől egy cseppet sem szokatlan módon, csak még több megválaszolatlan kérdést hagyott maga után.

Kétségtelen, hogy Nolan ért a hatáskeltéshez, amely persze sosem felszínes vagy épp tartalmatlan, ugyanakkor Nolan egy korábbi filmjét sem jellemezte ilyen mértékű titokzatosság már a megjelenés előtt.

Mostanra számor elmérelt felmerült a szinoopszissal kapcsolatban, a film egyik főszerepét alakító Robert Pattinson pedig nemrégiben cáfolta azt, hogy a Tenet az időutazásról szól majd. A történet szerint hősünk számára csupán a “Tenet” szó áll rendelkezésére a túlélésért vívott harcban. Egy vérbeli nemzetközi kémjátszma kellős közepébe csöppenünk, a küldetés célja pedig szó szerint túlmutat az idő szabta határokon is.

Az eredeti tervek szerint a Tenet július 16-án kerül majd a mozikba, így az első olyan nagyobb volumenű produkció lesz majd, amelynek bemutatóját nem halasztották el.