Hoppá, James Cameron legendás Alien-pillanata mégsem mítosz

Hollywood a pletykák és a mítoszok világa, az egyik ilyen legerősebb mítosz pedig az, hogy miként is kapta meg a lehetőséget James Cameron, hogy elkészíthesse A nyolcadik utas: a Halál folytatását.

A rendező egy friss interjúban megerősítette, hogy bizony a legenda igaz, miszerint egyik alkalommal, mikor a 20th Century Fox vezetőivel tárgyalt, egyszerűen csak odasétált egy táblához, amelyre csupán annyit írt, hogy “Alien”, amely az eredeti angol címe Ridley Scott rendezésének.

A továbbiakban Cameron a szót kiegészítette egy “S”-betűvel, majd a vezetőségi tagokhoz fordult azzal, hogy ezt a címet szeretné a porjektnek. “Azt mondtam, 'Aliens-nek akarom elnevezni a produkciót, mivel ezúttal több ilyen lénnyel lesz dolgunk. Majd lefordítottam az egészet az ő nyelvükre, így az “S” betűre húztam két vonalat.”

A dollár jele meg is tette a hatását, A bolygó neve: Halál 1986-ban került a mozikba. Merész húzásnak számított ez akkoriban attól a James Camerontól, aki addig még csak két rendezéssel büszkélkedhetett.