Jackie Chan reagált az egészségét firtató pletykákra

Az elmúlt hetek során folyamatosan értesülhetünk a koronavírus terjedéséről, amely körül mostanra egy kisebb pánik is kialakult. Az egyes kormányok és a média egy része ugyan próbálja csillapítani a kedélyeket, ám úgy tűnik, hogy ez egyre nehezebb, és talán nem is csoda, ha Jackie Channel is felmerült egy pletyka a napokban, hogy a filmsztár jelenleg karanténban tartózkodik.

Mostanáig nem igazán lehetett hallani semmit sem, amely cáfolná vagy esetleg megerősítené a fenti híresztelést, ám a napokban maga Jackie adott ki egy közleményt, amelyben reagál a fenti pletykákra:

„A csapatomtól értesültem arról a hírekről, amelyek mostanában terjednek rólam a világban. Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki aggódott értem. Teljesen egészséges vagyok, és nem tartózkodom karanténban. Rengeteg üzenetet kaptam, amelyben az állapotom felől érdeklődnek. Köszönöm mindenkinek az odaadást, rendkívül szívmelengető a számomra” – írja a színész.

„A tudomány és a technológia a megoldás arra, hogy legyőzzük a vírust. Hiszem, hogy sokan ehhez hasonlóan gondolkodnak, és hogy rövidesen sikerül kifejleszteni az antiszérumot” – tette hozzá Jackie, aki egyúttal egy kisebb jelentős összeget ajánlott fel a kutatások támogatására.