63 A múmia  (2017)

Az utóbbi években újra reneszánszukat élik a klasszikus horrorfilmek újrafeldolgozásai. Legutóbb A láthatatlan ember tarolt hatalmasat a mozikban, az Universalnál pedig úgy tűnik semmit sem bíznak a véletlenre, hogy meglovagolhassák ezt a hullámot.

A The Hollywood Reporter legfrissebb értesülései szerint legalábbis a stúdió komoly tárgyalásokat folytatott a közelmúltban James Wannal egy szörnyfilm elkészítésével kapcsolatban, amely várhatóan a legikonikusabb horrorfilm karaktereket gyúrná egye, amelyben többek között Drakula, Frankeinsten, a Múmia, a Láthatatlan ember, Farkasember és Drakula menyasszonya is felbukkanna majd.

A stúdió az Universal horror rebootját még a 2017-ben mozikba került Múmiával próbálta útnak indítani, a film azonban eléggé elhasalt mind a nézőknél, mind pedig a kritikusoknál, mindezen pedig Tom Cruise jelenléte sem segített.

Először az elmúlt évben lehetett hallani először, hogy James Wan venné újra kézbe a dolgokat a franchise-nál, akkoriban azonban még csupán egy Frankeinstein filmről volt szó, most pedig úgy tűnik, ennél jóval nagyobb dobásra készülnek majd.