Elég csúnya botrány kezd kibontakozni Az Igazság Ligája körül – már megint. Ám ezúttal az egyik főszereplő, Ray Fisher borította a bilit, amire természetesen a Warner Bros. Picturesnek is volt válasza. És most Jason Momoa is beszállt a ringbe.

A történet azzal kezdődött, hogy Ray Fisher (aki egyébként Cyborgot alakította a könnyen feledhető moziban) a nyár folyamán megkereste a Warner filmstúdióját vezető Walter Hamadat. Neki vázolta fel a film bizonyos jeleneteinek újraforgatásán tapasztalt gondokat, amelyek kifejezetten az akkor odaültetett új rendezőt, Joss Whedont érintették. Ray Fisher szerint az egy dolog, hogy a rendező, valamint a produceri feladatokat ellátó Geoff Johns és Jon Berg nem hallgatták meg a Cyborg megformálását érintő ötleteit. Az viszont egy másik, hogy a rendező és társai folyamatosan tiszteletlenül viselkedtek vele és a stáb többi tagjával is.

Walter Hamada a meghallgatás után arról biztosította a színészt, hogy a Warner belső vizsgálatot indít az ügyben, de Ray Fisher ekkor azt kérte, hogy külső, független fél végezze a vizsgálatot.

Az új fordulat a sztoriban akkor jött el, amikor a napokban Ray Fisher a közösségi médiában nyíltan támadást indított a Warner és Walter Hamada ellen. Elmondása szerint az elnök megpróbálta Joss Whedonra és Jon Bergre hárítani a felelősséget, hogy ezzel Geoff Johnst mentse, de ő ebben nem lesz partner.

A Warner válaszára sem kellett sokáig várni, egy nyilvános közleményben fejtették ki, hogy Walter Hamada nem háríthatta el a felelősséget, hiszen a forgatás idején még nem is töltötte be jelenlegi pozícióját. Illetve azt is hozzátették, hogy a vizsgálatot végző külső fél hiába kereste többször is a színészt, az nem volt eddig hajlandó együttműködni vele.

Itt tart most Ray Fisher és a Warner csörtéje, de a színész a jelek szerint nincs egyedül a harcban. Színésztársa, Jason Momoa is beszállt a ringbe, amikor a közösségi médiában nyíltan kiállt mellette a Warnerrel szemben. Hogy ennek lesz-e következménye, illetve mi lehet az, egyelőre nem tudni. De egyre kétségesebb, hogy a készülő Flash moziban bármelyikük is szerepelni fog.