A színészi elhivatottságnak különféle fokozatai vannak. A legenda szerint Brad Pitt kihúzatta az első két fogát Guy Ritchie egyik filmje kedvéért, de a legnagyobb filmek Los Angeles-i premierjének mindig helyt adó Chinese Theatre előtti vörös szőnyegen Jason Statham elárulta, hogy van, amiben túlszárnyalja a kollégáját. A  Meg – Az őscápa (The Meg, hazai bemutató: augusztus 9.) gálabemutatóján azt mondta: az elképesztően nagy, ősvilágból itt maradt cápa és az ő küzdelmét bemutató filmre úgy készült, hogy védőfelszerelés nélkül úszkált bikacápák között.

– Már csak azért is szükségem volt a felkészülésre, mert a forgatáson semmit nem láttam, nem tettek nekünk semmit oda – nyilatkozta Jason Statham. – Az óriáscápa csak digitálisan létezik. Jó néhány hónapon át küzdöttem, menekültem egy 26 méteres cápa elől, ami akkor még csak a fejemben létezett… szóval, örülök, hogy addigra láttam már közelről cápát. De nagyon közelről.

– Valaha ez a cápa volt a Föld legnagyobb ragadozója – mondta erre sejtelmesen a film A nemzet aranyá-ról is híres rendezője, Jon Turteltaub. – És nincs rá bizonyíték, hogy kihalt volna. Ki tudja, talán igaz a történetünk…

A valóság minden képzeletet felülír. Amikor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja, Jonas Taylor (Jason Statham) egy balul sikerült bevetés után azt állítja, hogy a társai azért haltak meg mind, mert a tenger mélyén egy réges-rég kihalt őscápa támadt rájuk, senki nem hisz neki, és leszerelik. Ő viszont nem tud szabadulni az esettől: kutat, olvas tanul, szeretné megérteni, hogy mi történt vele – arra készül, hogy egyszer visszatér a mélybe, és szembenéz a társai gyilkosával. Végül egy tudományos expedíció tagjaként le is merül a Mariana árokba, ismét találkozik régi ellenfelével, és az újra támad. De ezúttal még nagyobb baj történik: párharcuk közben a fenevad keresztüljut azon a tengeri sávon, amely eddig a mélyben tartotta, és most a világ tengereit járva rettenetes pusztításba kezd. Taylor felelősnek érzi magát a katasztrófáért, és megpróbálja legyőzni egyre erősödő félelmét: tudja, hogy neki kell legyőznie a megalodont. A nemzet aranya-filmek rendezője nagyon nagy költségvetésből, Új-Zéland partjainál és Kínában forgatta különösen látványos, a legmodernebb CGI csodáit bevető sci-fi/akciófilmjét. Jason Statham pedig visszatér eredeti foglalkozásához: búvárként is megmutathatja, mit tud. (Intercom)

(IC Press)