Jennifer Aniston és David Schwimmer a héten a közösségi médiában nosztalgiázott egy kicsit Rossról és Rachelről.

Az egész szeptember 4-én kezdődött, amikor a színésznő az Instagramon posztolt egy képet magáról, amint zuhanyozik, a fotókkal nem mellékesen a LolaVie hajápoló termékcsaládot népszerűsítette.

Mindezt pedig Schwimmer sem hagyhatta szó nélkül, így ő maga is szintén közzétett egy zuhanyzós fotót, amely persze egy kissé kevésbé érzéki. A képeket a fenti galériában meg is tekinthetők.

“Azt hittük, hogy szakításban vagytok” - írja az egyik rajongó egy kommentben.

Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a két sztár között sosem alakult ki gyengédebb kapcsolat. David Schwimmer egy korábbi interjúban elmondta, hogy részükről egyszerűen sosem léptek át egy bizonyos határt:

“Egy bizonyos ponton mindketten nagyon belezúgtunk egymásba, de olyan volt, mintha két hajó ment volna el egymás mellett, mert egyikünk mindig kapcsolatban volt.”

“Őszintén szólva, emlékszem, egyszer azt mondtam Davidnek: 'Nagy szívás lesz, ha az első alkalom, amikor tényleg megcsókoljuk egymást, az a televízióban lesz. És valóban, az első csók abban a kávézóban történt” - jegyezte meg Anniston.

A két színész azt is elmondta, hogy egymás iránti érzéseiket Ross és Rachel karakterébe ágyazták be.