Bár a 2012-ben megjelent John Carter alaposan megosztotta a közönséget, ennek ellenére Andrew Stanton rendezése stabil rajongótáborral rendelkezik, akik a mai napig várják a folytatást.

Hogy valaha is folytatást kapjon a John Carter, arra igencsak kevés az esély, Stanton viszont a 2022-es San Diegó-i Comic Con egyik panelbeszélgetésén elmondta, milyen irányt is vett volna a folytatás cselekménye, amely a Gods of Mars címet kapta volna:

“John Carter 10 évig volt a Földön. Ez idő alatt feleségével gyermekük született, és amíg ő távol volt, a gyermeket elrabolta Matai Shang. Miután Carter visszatért a Marsra, Dejah felkereste a folyót, mivel meg van győződve arról, hogy az elvezeti őt a Thurnokhoz és elrabolt gyermekéhez. Carter újra találkozik Tars Tarkas-szal, akivel rövidesen felfedeznek egy modern technológiával rendelkező földalatti várost, amelyet az Elsőszülöttek laknak. Az Elsőszülöttek teljes hatalmuk alatt tartják a bolygó ökoszisztémáját, és akik imádják Isis istennőt, aki valójában nem más, mint az alakváltó Matai Shang.”

“Carter leleplezi Matait az Elsőszülöttek előtt, majd felkutatja a fiát, akiről kiderül, hogy egy emberfeletti erővel bíró harcos, akinek azt a parancsot adták, hogy ölje meg őt. Matai a gyermeket  genetikailag felnőtt korúvá fejlesztette a gyermeket, így Carter kis híján csakugyan megöli a saját fiát. A történet csúcspontján a család újra egyesül, a bolygón élő három faj pedig egyesítve erejét végleg elűzi a zsarnokokat.”

Andrew Stanton azt is elárulta, hogy a John Carter-sorozat harmadik felvonása a Warlord of Mars címet kapta volna, amelyben a teljes bolygó sorsa a tét:

“Az alakváltó Thurn kémek folyamatosan más marsi fajok vezetőinek adják ki magukat belharcokat és káoszt okozva a Marson. Dejah feltalált egy eszközt, amelynek segítségével le lehet leplezni a kémeket, akik viszont meggyilkolják Cartert, így annak eredeti teste felébred a Földön, ahol már szintén vadásznak rá. Edgarnak sikerül megvédenie Carter, aki titokban visszatér a Marsra, ahol Dejah találmányával sikerül nyomára bukkania Matai Shangnak, hogy végezzen vele, ezzel pedig megteremti a békét a bolygón.”

Bár a folytatások csakugyan nem fognak elkészülni, a John Carter jelenleg elérhető a Disney+ műsorkínálatában.

77 John Carter  (2012)

akció | kaland | sci-fi

Az egykori katona, John Carter rejtélyes okból a Marson találja magát, ahol megismerkedik Tars Tarkas-szal, és a gyönyörű Dejah Tohoris hercegnővel. A bolyó szülöttei között... több»