83 Mamma Mia!  (2008)

Közel 21 évvel ezelőtt debütált a Mamma Mia! színpadi változata, a show akkora sikert aratott, hogy rövidesen Hollywoodban is felfigyeltek a produkcióra.

A 2008-ban megjelent Mamma Mia! pedig nem kevésbé lett a rajongók kedvence, a parádés szereposztás mellett klasszikus Abba dalokkal megtűzdelt filmes musical folytatást is kapott, és úgy tűnik, hogy a harmadik rész sem várat magára.

A Daily Mail-nek adott interjújában a film producere, Judy Craymer legalábbis elárulta, hogy gőzerővel dolgoznak a Mamma Mia! 3-on: “Mindig is trilógiát szerettem volna az egészből, és tudom, hogy az Universal is nyitott rá” - jegyezte meg Craymer.

Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen zenei betéttel is lehetne feldobni egy harmadik részt azután, hogy az első kettő, szinte teljesen kimerítette az Abba életművet. Nincs ok az aggodalomra ebből a szempontból sem, hiszen a Mamma Mia! 3 négy új dallal érkezne, amelyeket a zenekar oszlopos tagja nem is olyan rég mutattak be egy online koncert keretében.