Folytatást kap a 2023-as év egyik legnagyobb meglepetésfilmje, a Sisu: Bosszú az aranyért: a Sisu 2 hivatalosan 2025. november 21-én kerül a mozikba (a hazai forgalmazásról egyelőre nincsenek információk).
A Sony Pictures Screen Gems égisze alatt készülő második rész ismét Jalmari Helander rendezésében készül, a főszerepben pedig visszatér Jorma Tommila, aki újra Aatami Korpi, a megállíthatatlan finn ex-katona szerepét ölti magára.
A Sisu első része 2022-ben debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, és világszerte kultikus státuszt ért el, köszönhetően a brutális akciójeleneteknek és a főszereplő szinte néma, mégis karizmatikus alakításának. A film 6 millió dolláros költségvetésből készült, és világszerte 14 millió dolláros bevételt hozott, majd a Netflixen is hatalmas népszerűségre tett szert. Itthon a hazai közönség körében is szép sikert aratott, több száz szavazat alapján jelenleg 73%-on áll a Mafabon.
A folytatásban Jorma Tommila mellett új szereplők is feltűnnek: Richard Brake és Stephen Lang is csatlakoznak a szereplőgárdához.
Míg az első filmet Finnországban forgatták, a Sisu 2 főként Észtországban készült, és a költségvetés is jelentősen megnőtt: az eredeti film 6 millió dolláros büdzséjéhez képest a folytatásra több mint kétszer annyit, körülbelül 12–14 millió dollárt fordítottak, ami még látványosabb és intenzívebb akciójeleneteket vetít előre.
Bár a cselekmény részleteit egyelőre titokban tartják, a rajongók biztosak lehetnek benne, hogy akcióban ezúttal sem lesz hiány.
A Sisu 2 2025. november 21-én debütál debütál a mozikban.

73 Sisu: Bosszú az aranyért (2023)
A sisu finn szó. Azt jelenti, hogy nem az a lényeg, ki milyen erős, hanem az, hogy nem szabad feladni. Aki nagyon akar valamit, az nem hal meg. Nem azért mert halhatatlan, hanem mert nem... több»
Szereplők: Aksel Hennie, Mimosa Willamo, Tatu Sinisalo, Jack Doolan, Aamu Milonoff