Benedict Cumberbatch és családja élete komoly veszélybe került, miután egy luxusszálloda korábbi séfje késsel fenyegette meg őket.

A 35 éves Jack Bissell behatolt a színész otthonának kertjébe, megrongálta a kaputelefont, illetve fenyegető üzeneteket hagyott. Bissell nem adott magyarázatot a viselkedésére. “Tudom, hogy itt laksz, remélem, hogy leég a ház” - ordította a férfi.

Cumberbatch és családja az esetkor odahaza tartózkodott, így hallották, amint Bissell behatol a kertbe. A Mayfairben található ötcsillagos Beaumont Hotel egykori séfje ezután feltépte az egyik növényt, majd a kerti falhoz vágta, majd leköpte a kaputelefont, és egy halkéssel kiszedte azt.

“Az egész család teljesen megrémült, és azt hitték, hogy ez a fickó be fog jutni a házba és bántani fogja őket. Benedictnek és Sophie-nak azóta sok álmatlan éjszakája volt, mert aggódtak, hogy újra célponttá válhatnak” - nyilatkozta a színészhez álló egyik közeli forrás.

Bissell ugyan elmenekült a helyszínről, de nem sokkal később letartóztatták, miután a rendőrség megtalálta a DNS-ét a kaputelefonon. A Wood Green-i koronabíróságon elismerte a károkozás bűncselekményét, 250 font pénzbírságot szabtak ki rá, illetve hároméves távoltartási végzést, amely megtiltotja, hogy megközelítse a Cumberbatch családot és a területet, ahol élnek.

A jelentésből kiderült, hogy a támadás előtt Bissell két csomag kenyeret vásárolt egy közeli boltban, majd azt kiabálta a boltosnak, hogy be fog törni Cumberbatch házába, és porig fogja égetni azt.

A bíróságon a férfi bűnösnek vallotta magát, tettére azonban nem adott magyarázatot.