Hivatalos szinopszist kapott a bérgyilkosból lett bosszúálló harmadik felvonása.

Az utóbbi időben nem sokat hallottunk a John Wick háza tájáról, de a jelenleg is zajló CinemaConra alaposan rákészültek az alkotók, így az első poszter mellett nyilvánosságra hozták a John Wick 3 szinopszisát. Eszerint:

"John Wicknek két okból is menekülnie kell: egyrészt, mivel 14 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére, másrészt mivel megszegett egy alapszabályt: gyilkolt a Continental Hotel falai között. Johnnak halál járt volna a tettéért, azonban a Continental igazgatója adott neki egy órányi egérutat, mielőtt felfüggesztené a tagságát. John mindent elkövet, hogy kijusson New Yorkból, ehhez azonban ismét harcolnia és ölnie kell."

A John Wick 2014-ben az év egyik legnagyobb meglepetés sikerfilmje lett, világszerte 88 millió dollárt kaszált, a folytatás, mely nem is váratott magára sokat, és közel 100 millióval meg tudta fejelni elődje bevételeit. A stúdió pedig a harmadik rész mellett már javában fejleszti a tévésorozatot is, és a híresztelések szerint a spin-offok lehetősége sincs kizárva.

A John Wick: 3. felvonás rendezői székét Chad Stahelski foglalja el, míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint Keanu ReevesIan McShaneRuby Rose és Hiroyuki Sanada.

A film 2019. május 17-től látható a mozikban.